Balmazújváros - Erre az évre Bánhegyi Zoltánt bízta meg a város képviselő-testülete a Balmazújváros című közszolgálati havilap szerkesztésével és kiadásával.

A térfigyelő kamerák felvételein

nem a tavaly decemberben eltűnt francia

diáklány látható - írja

a Bors egy magyar hírszerzőre hivatkozva.

Nyíregyháza-Oros - Feltehetően élénk vita kíséri az Oros leválásával kapcsolatos napirendet. Az előkészítő bizottság szakmai munkáját korrektnek ítélte Csabai Lászlóné. A témára terveink szerint áprilisban több alkalommal visszatérünk. <dia width="900"

Az ellopott fa árából – amit „megélhetési bűnözők” vittek el – kifizethettem volna a büntetést. Az állam a sajátját behatja könyörtelenül, a kisemberrel nem törődik senki.

Nyírbogdány – A Nyírbogdányban élő Simon Józsefné hosszú ideje olvasója a Kelet-Magyarországnak. Előfizetői hűségét gazdag ajándékcsomaggal köszönte meg nemrégiben szerkesztőségünk.
<A href="http://video.szon.hu/members.szon_szerkesztoseg/f

Derecskei gimnazisták maroknyi, ám annál lelkesebb csapata látogatott el a minap szerkesztőségünkbe, hogy a SÉTA-program keretében megismerkedjen a Naplónál, illetve a HAON-nál folyó munkával.
<A href="http://video.haon.hu/members.haon_szer