Bulvár

2018.11.28. 07:44

Soma: „vad kanca voltam”

Budapest - A spirituális művésznő más szerepben mutatkozik meg.

Budapest - A spirituális művésznő más szerepben mutatkozik meg.

A debreceni születésű Somogyi Gyöngyi Zsuzsanna, művésznevén Soma Mamagésa – sőt van, aki Spitzer Gyöngyiként ismeri – fakanalat ragadott, és elindult az RTL Klubon futó Konyhafőnök VIP – A séfek csatája című, nagy sikerű főzőműsorban.

Harcsapaprikás másképp

A héten Sárközi Ákos Michelin-csillagos séf készíti fel a középdöntőre kék kötényes, 12 fős csapatát. A hét végére kiderül, ki az a hat amatőr sztárszakács, aki tovább versenghet a Konyhafőnök címért és a tízmillió forintért. A napi feladat egyszerűnek tűnt, hiszen harcsapaprikást kellett főzni túrós csuszával, ám a séf által elkészített étel tökéletes másolatát kellett a zsűri elé vinni, ami ízben, formában és állagban is megfelelő. Soma a műsorban elmondta, soha életben nem másolt még ételt, nem lesz egyszerű a feladat.

Fotó: RTL Klub/Tulok András

A versenyzőknek hatvan percük volt az ételt elkészíteni. A művésznő öt társával együtt nekikezdett a feladatnak, ám már az elején megfeledkezett egy fontos elemről – a nyers répából golyókat kellett kikanalazni, de a séf idejében észrevette Soma hibáját, és művésznő ezután jobban koncentrált a paprikásra. Az idő lejártával a zsűri elé kerültek az ételek, és Sárközi Ákos úgy fogalmazott: – Szeretem, ahogy a konyhában dolgozol, hedonista csajként berobbantál a versenybe, és most kezdesz finomodni. Szebbnél szebb ételeket hozol ki elénk.

Fördős Zé is megdicsérte ételét; Soma neki még azt is elmondta: zabolátlan, vad kanca volt, de a klimax lenyugtatta, így sikerül fókuszálnia az ételre. A művésznő sikeresen vette az akadályt, továbbjutott, és egy nappal közelebb került a végső győzelemhez.

ND

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!