Borsod-Abaúj-Zemplén

2008.04.29. 19:12

Egymilliárdos beruházás: újjáépül a barcikai piac

<p>Kazincbarcika - Több mint egymilliárd forintos beruházással újjáépül a barcikai élelmiszer-piac az elkövetkező három esztendőben. A 8000 négyzetméteres terület felújításáról kedden sajtótájékoztatót tartottak.</p>

Szitka Péter, Kazincbarcika polgármestere, Milicz Sándor, a Timpanon Vagyonkezelő és Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója és Virág Ferenc, az Alfi Kft. ügyvezető igazgatója ismertette az újságírókkal az újjáépülő élelmiszerpiac legfontosabb fejleményeit.

Első lépés

Szitka Péter elmondta, hogy az elkövetkezendő időszakban egy sor beruházás kezdődik majd el Kazincbarcikán. Első lépésként a városlakók megelégedésére a zöldségespiac újjáépül és remélhetőleg már 2010-re meg is valósul. Az önkormányzat képviselő-testülete hozott erről döntést, mert 5-6 éve folyamatosan kritikával illették ennek elmaradásáért a városvezetést. Ennek létrejötte egyébként a parkolási gondokra is orvoslást nyújt.

Virág Ferenc, a nyíregyházi székhelyű Alfi Kft. ügyvezetője bemutatta a piac látványtervét. Beszámolt arról, hogy az idén a pályázat megnyerése után elkészítik az engedélyes és a kiviteli terveket, 2009. tavaszán pedig elkezdődhet az építés. A hivatalos átadási határidő ugyan 2012, ám az Alfi Kft. vállalta, hogy amennyiben semmilyen zavaró körülmény nem lesz, akkor 2010. nyarán megtörténik az ünnepélyes avatás és a beüzemeltetés.

A hasznos alapterület 5703 négyzetméter. Jobb oldalt a földszinten egy szupermarket lesz, bal oldalon pedig egy zárt, fedett csarnok. Jelenleg 24 a bérlői állomány száma, ez elérheti majd a negyvenet is (irodai rész nélkül). Olyan környezetben dolgozhatnak a termelők és kiskereskedők, hogy versenyképesen folytathatják tevékenységüket. A butiksor mellett megoldódik a nagybani piac is, ahol például a krumplit és az almát közvetlenül a kocsikról vehetik le. Tervezik élő állat, baromfipiac kialakítását is.

A piac hátsó részén a fedett patakon parkolóállásokat hoznak létre: itt több mint száz parkolóhely lesz. A bérlői állomány érdekei nem sérülnek, mert fejlesztéssel párosuló értékesítésre jelölték ki a területet. Május elsejéig az Arborétum Kft.-vel voltak szerződésben, innentől kezdve azonban az Alfi Kft.vel, de ez tartalmilag és formailag sem jelent változást. A díjemelés - évente egyszer lehetséges - már megvolt, így ebben az esztendőben biztos nincs drágulás. Gyakorlatilag átvesszük a piac működtetését - jelentette ki végezetül Virág Ferenc.

Milicz Sándor megemlítette, hogy a képviselő-testület tavaly december határozott úgy, hogy épüljön újjá az élelmiszerpiac. A testület konkrét döntése ez év februárjában született meg. Ha elkezdődik az építkezés, akkor természetesen szünetelni fog a piaci tevékenység. A Timpanon Vagyonkezelő és Szolgáltató Kft. már most foglalkozik azzal, hogy az esetleges áthelyezés hová történjen majd.

B. Gy.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!