Borsod-Abaúj-Zemplén

2008.04.23. 20:20

A társulás önkormányzatai nem tudnak segíteni!

<p>Berente - A potenciális betegek számára az egészségügyi ellátás színvonala a legfontosabb.Ülését a berentei Szent Borbála Idősek Otthonában tartotta szerdán a Kazincbarcika és Vonzáskörzete Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás.</p>

Juhász József, a házigazda község polgármestere köszöntőjében nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy a berentei önkormányzat első alkalommal láthatta vendégül a társulás 32 településének vezetőit. Ezután az idősek otthona lakói színvonalas műsorral kedveskedtek a tanácskozás résztvevőinek.
Csóra György, a megyei polgárőr szövetség elnöke ismertette a polgárőrségnek a kistérség biztonságáért végzett tevékenységét. Ezt követően a társulás ez évi költségvetés előirányzatának, alapító okiratának módosítására Szitka Péter elnök tett javaslatot. Aláírták a társulás és az Egységes Kistérségi Pedagógiai Szakszolgáltató Központ együttműködési megállapodását, de szó volt az utóbbi álláshelyeinek bővítéséről is. Arról döntöttek, hogy a központ alapító okiratát a meglévő szakszolgálati feladatok mellett kibővítik a gyógytestnevelési feladatok ellátásával. Határozatban rögzítették, hogy pályázatot nyújtanak be a Területfejlesztési Minisztériumhoz egy közösségi autóbuszra, az önrészt pedig vállalják az önkormányzatok.

Szitka Péter elnök előterjesztésében javaslat hangzott el a társulási iroda irodavezetői állásának betöltésére. Vadnai Zoltán Géza, Nagybarca polgármestere azt szorgalmazta, hogy profi területfejlesztő szakemberre essen a választás. Lukács László, Dédestapolcsány polgármestere megerősítette ezt az igényt, mondván ennek hiányában pályázatok "robognak el" mellettünk. A hozzászólók megegyeztek abban: nagy szükség van arra, hogy valaki koordinálja a fejlesztési munkát, mert így lemarad a kistérség. Pályázatot írnak ki irodavezetői állásra és ebben a legfőbb kritérium az: rendelkezzen(ek) területfejlesztési ismeretekkel, végzettséggel a pályázó(k). Ezután Szitka Péter beszámolt arról is, hogy a közelmúltban Berentén sikeresen megalakult a kistérségi idősügyi tanács.

Ezt követően a társulás elnöke kikérte polgármesterkollégái véleményét a Kazincbarcikai Városi Kórház helyzetéről, amely 105 ezer ember színvonalas egészségügyi ellátásáról kell, hogy gondoskodjon. Abban teljes volt az egység, hogy valamennyien szeretnének segíteni a bajba jutott kórházon, ám anyagi lehetőségeik ezt sajnos nem teszik lehetővé. Sike Ferencné, Ormosbánya polgármestere azt fejtegette, hogy tetemes elmaradásaik miatt az észak-borsodi önkormányzatok döntő többsége az ellehetetlenülés határáig jutott el. Szeretnének, de nem tudnak a kórház működtetésében részt venni. Juhász József, Berente első embere elmondta, hogy tehetős települése ritka kivételt jelent a térségben, az elmúlt esztendőben például 2 millió forinttal támogatta a kórházat, ám a bizonytalanság miatt az idei költségvetésben nem különítettek el erre pénzt. Berentén különben is megoszlanak a vélemények a kórházról. Geleta Zoltán, Sajóivánka polgármestere az általános gyakorlatot fogalmazta meg, amikor kijelentette: egymásra rakódnak a kifizetetlen számláink. Ilyen körülmények között képtelenség közteherviselésről beszélni. A potenciális betegek számára egyébként is az egészségügyi ellátás színvonala a legfontosabb. Bencze Péter, Vadna polgármestere is hasonlóképpen vélekedett:-Nincsenek olyan helyzetben az észak-borsodi önkormányzatok, hogy támogassák és fenntartsák a Kazincbarcikai Városi Kórházat!

B. Gy.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!