Borsod-Abaúj-Zemplén

2007.12.11. 14:18

Hitelből működik a város?

<p>A csütörtöki, miskolci közgyűlési ülés előtt négy témáról kértünk rövid véleményt a frakciók vezetőitől. A költségvetésről, a díjemelésekről, az oktatásügyről, a csapadékvíz-elvezetés szomorú helyzetéről.</p>

Négyes interjú: A miskolci közgyűlés pártjainak frakcióvezetői négy, decemberi előterjesztésről

Dr. Simon Gábor (MSZP)

Költségvetés
Arról is döntünk, hogy mire fordítsuk a tervezetten felüli bevételt. A legnagyobb tétel az illeték, ami 400 millióval több. Vannak egyéb pluszok, igaz, költségnövekedések is. A javaslat: 200 millió menjen a pluszből hiteltörlesztésre, a többi szociális és városüzemeltetési fejlesztésekre.

Díjemelések
A három összetevő: a közszolgáltató cégek működőképességének megőrzése, a fejlesztések (pályázati önrészek) finanszírozása, a lakosság teherbíró képességének figyelembe vétele. Általában infláció körüliek lesznek az emelések. Ami magasabb: a temetői szolgáltatásoké.

Iskolák
Több napirend foglalkozik oktatási kérdésekkel. A szakképzés terén azt szeretnénk, hogy piacképes szakmákat választhassanak a fiatalok. Más: három pályázatot kívánunk benyújtani, 600 milliós fejlesztésre. A Fazekasra, a Könyves Kálmánra és a Herman Ottó Általános Iskolára.

Csapadékvíz-elvezetés
Az erről szóló tájékoztató átfogó képet ad a helyzetről, ami nem rózsás. Hiányos a rendszer kiépítettsége, és ahol van, sok helyen ott is elhanyagolt. A továbbépítéshez óriási pénzek kellenek. Ahhoz azért nem, hogy a meglevőeket jobban karbantartsuk.

Dr. Szinay Attila (Fidesz)

Költségvetés
Mára a miskolciak is érzi, hogy anyagi gondokkal küzd a város és annak cégei is. Miskolc újabb hitelfelvételek mellett kötelezi el magát és az adósság egy része már nem fejlesztéseket szolgál, hanem napi működést. Más elképzelések mentén képzeljük el Miskolc gazdálkodását.

Díjemelések
Mi az oka annak, hogy jellemzően az inflációt meghaladó mértékben emelnék a közüzemi díjakat? Ha a lakosság többet fizet, akkor magasabb színvonalú szolgáltatást kap-e érte cserébe? Ezekre a kérdésekre a benyújtott anyag nem ad választ, így nem támogatjuk azt.

Iskolák
Nem elég, hogy az oktatási rendszert az országos politika is sújtja, de az önkormányzat sem kíméli. Középiskolai integrációról úgy nem lehet felelősséggel dönteni, hogy a hagyományos eljárási rendet megkerülve, sürgősséggel teszik le az előterjesztést a képviselők asztalára.

Csapadékvíz-elvezetés
Az előterjesztés ismerteti a feladatokat. Minden jól megfogalmazott javaslat azonban csak annyit ér, amennyire pénzt szán a város. Az előkészületek során valamennyi párt arra tett javaslatot, hogy a jövő évi költségvetésben külön szerepeljen ez a tétel.

Molnár Péter (KDNP)

Költségvetés
Miskolc költségvetése kritikusközeli állapotban van. Több esetben már most korrekcióra szorul. Eladósodott a város, nagy a hitelállomány! Már az intézményhálózat működtetésre is hitelekre van szükség. És ez egy rossz folyamat, hiszen adósságcsapdába kerülhetünk.

Díjemelések
A városvezetés szándéka szerint drasztikus áremelések lesznek 2008-ban. És ezt tetézik a kormányzati megszorítások! Így már-már elviselhetetlen terheket rónak a lakosságra. Ez a KDNP szerint a miskolciakat, különösen a panelban lakókat különösen sújtja.

Iskolák
Az integrációról szóló beszámolóból nem tudni meg: mi szükség volt rá, miért érte meg a városnak. Azt pedig nem tudjuk elfogadni, hogy előzetes egyeztetés nélkül, sürgősségi indítványként kell dönteni a szakközépiskolai rendszer átalakításról.

Csapadékvíz-elvezetés
Az önkormányzatnak mindent meg kell tennie, hogy a lakosság biztonságban legyen. A csapadékvíz és a belvíz elvezetése messze nem elégséges. De a városunkat átszelő patakok partjának biztonságos rendezése, védelme is szükséges. Ezekre költenie kell, kellene.

Szabó Tamás (SZDSZ)

Költségvetés
A 2008 évi költségvetés koncepciója, egyféle számvetés, az igények és lehetőségek számbavétele. Llátható, hogy a működés költségeinek csökkentésére van szükség, ami csak a hatékonyság növelésével érhető el. Évek óta szorgalmazzuk ezt az elmozdulást.

Díjemelések

A közszolgáltatások díjainak emelkedése nem éri el az infláció mértékét. Ez többek között azért lehetséges, mert a Miskolc Holding ZRt.erős felügyeletet gyakorol a tagvállalatok fölött, hatékonyságnövelő intézkedéseket hozott és hoz.

Iskolák

A Térségi Integrált Szakképző Központok létrehozása elkerülhetetlen feladatunk. Az uniós fejlesztési lehetőségek kihasználása már önmagában elegendő indok, de megítélésünk szerint az átalakulással a szakképzés könnyebben alkalmazkodik a változó gazdaság kihívásához.

Csapadékvíz-elvezetés

A csapadékvíz-elvezető rendszer állapota, különösen amióta a Városgazda Kht. gondozásába tartozik, sokat romlott. Kötelező önkormányzati feladatként tovább nem halasztható az átfogó rehabilitáció. Különösen fontos ez az egyre gyakoribb szélsőséges időjárási helyzetek miatt.

Kapcsolódó cikkek:

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!