boon-sportoldal

2008.08.20. 11:32

Balszerencsés Balázs bizakodik

<p>Még nem tett le a címvédésről Benik Balázs, de ehhez a III. Hell Energy Drink Ózd Rallyn győznie kell</p>

A háromszoros abszolút magyar bajnok ezúttal üldözi a pontversenyben álló két pilótát. 2003, 2006 és 2007 legjobbja túl a féltávon „csak” a harmadik. Ám ahogy fogalmazni szokás: Benik Balázs lőtávon belül van, éppen ezért túl sok motivációs ráhatás nem kell ahhoz, hogy gőzerővel támadjon. Akár már Ózdon is, a sorozat ötödik állomásán. A Benik Motorsport 29 esztendős kiválósága szerint az előttük álló három futam bármelyike sorsdöntő lehet hármójuk versenyfutásában. A sikerhez természetesen a gyors és hibátlan vezetés mellett az is kell, hogy a technika is partner legyen a futamok során.

Már nem hibázhat

- Összeszedettnek, koncentráltnak kell lennünk, mert valóban három olyan verseny áll előttünk, ahol nem lehet hibázni. Hármunk közül, aki nem tud határon, gyorsan és pontosan vezetni, annak nem lesz esélye a magyar bajnoki címre – vélekedett Benik Balázs. - A két aszfalt versenyen – Ózd és Mecsek – az autók közti erő is dönthet, de a murván a vezetési különbségekkel akár el is lehet tüntetni egy-két másodperces lóerőbeli hátrányt. Természetesen bizakodó vagyok a folytatást illetően, bár pályafutásom során idén kellett a legtöbb technikai hibával szembesülnünk. Remélem, hogy Ózd után is versenyben leszünk még az elsőségért, mert az azt jelentené, hogy Borsodban jól szerepelünk a hó végén.

Emlegetik neki Sátát

A Ford Focus WRC tehát ebben az esztendőben nem úgy viselkedett, ahogyan a pilótája szerette volna. Balázs azonban 65 pontjával azonban így sem esélytelen a folytatásban. Ha ott tudná folytatni, ahol Egerben befejezte – vagyis az élen -, akkor még kiélezettebbé válna az idény hajrája. Benik Balázs Ózd kapcsán kiemelte: örül a két új gyorsasági szakasznak, és nagyon reméli, hogy nem kísérti majd 2003 szelleme. Akkor ugyanis a sátai célban…

- Valóban nagyot buktunk, még most is sokan felemlegetik nekünk – folytatta Balázs. – Szerencsére hamar túltettük magunkat azon az esésen, de amikor erre a környékre érünk, akkor mindig emlékeztetnek az újságírók. Ez már a múlt, előre tekintünk, nagy baj lenne, ha még mindig ezzel az öt évvel ezelőtti dologgal foglalkoznánk. Most is megyünk Sátánál, de annak is örülök, hogy a rendezők találtak két új gyorsasági szakaszt. Egész biztos, hogy a zabari és a hangonyi rész új színt hoz a versenyzésünkbe, és a közönség is élvezni fogja ezt a két helyszínt. Összességében úgy gondolom: rendkívül kiélezett, feszült csata vár ránk Ózdon augusztus végén. De nem csak az élen, hanem több géposztályban óriási a tülekedés, ezért egy színvonalas, remek versenyre számítok. Csak a balszerencse kerüljön el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!