Autó - Motor

2012.07.06. 09:55

Bakó Rally Team: Előfutóként Nyergesújfalun– RTE XII. GARMIN Rally

A XII. GARMIN Rally megrendezésére Nyergesújfalun került sor, ahol a Bakó Rally Team színein belül indult az Erdélyi György – Növényi Norbert páros, akik a 3. Rali-Túra Bajnokságot választották a debütálásra. Előfutóként minden tőlük telhetőt megtettek, és túl vannak első sikeres rali túrájukon.

A XII. GARMIN Rally megrendezésére Nyergesújfalun került sor, ahol a Bakó Rally Team színein belül indult az Erdélyi György – Növényi Norbert páros, akik a 3. Rali-Túra Bajnokságot választották a debütálásra. Előfutóként minden tőlük telhetőt megtettek, és túl vannak első sikeres rali túrájukon.

 

Erdélyi György:

A verseny előtti napok kicsit feszülten teltek számunkra, hiszen rali túrán most indultunk először. Aztán mintha az átvételekre mindent elfújt volna a szél. Jó volt a hangulatunk Norbival, és persze a csapaté is, és ez sokat jelentett. Mikor elindultunk pályát járni, nagyon sok segítséget kaptunk Lacitól és Szabitól, akik saját itinerük szerint oktattak minket. Megosztották velünk, hogy mit jó csinálni, és mi a rossz egy itiner felírásakor. Figyeltünk mindenre, ami elsőre túl sok információnak tűnt. Legalábbis ezt gondoltuk, de a versenyen kiderült, hogy minden addig kapott felvilágosítást fel tudtunk használni, amiért nagyon hálásak vagyunk. A pályabejárást követően kicsit kitikkadva mentünk a szállásra, ahol rengeteg étel és ital fogadott minket. A szervizcsapat és párjaink finomakat készítettek, és szinte semmire sem volt gondunk, csak arra, hogy másnap kipihenten, jókedvűen és felszabadultan tudjunk verse! nyezni. Az első két gyorson ismerkedtünk a pályákkal, hiszen mégis csak más volt, mint pályabejáráskor, ha más nem a tempó biztos. Nagyon jól éreztük magunkat, még így is, hogy kicsit csúszott az aszfalt. A nagy melegnek köszönhetően kalandoztunk is egy kicsit, amit szerencsésen megoldottunk. Norbi minden egyes gyorsasági után magabiztosabban és határozottabban diktálta az itinert, és annak ellenére, hogy ez volt az első versenye, sehol nem tévedtünk el, és nem késtünk egy percet sem a verseny során. Örülünk, hogy sikeresen célba értünk, igaz, hogy előfutóként, de hát valahol el kell kezdeni.

 

Növényi Norbert:

Kimondottan élveztem a kihívást, amit ez a rali verseny nyújtott számomra. Fogalmam nem volt milyen lehet egy nagyobb volumenű verseny, ahol ilyen sok az induló és csak úgy pörögnek az események. Azt gondoltuk, hogy a hőség lesz az ellenségünk, de a legnagyobb ellenségünk az idő volt, amit minden egyes gyors után próbáltunk minél rövidebbre faragni. Érzésem szerint jól megoldottuk a ránk hárult feladatokat, még így is, hogy előfutóként indultunk. Persze voltak bakik és tévedéseink, de a végén mindig mindenből jól jöttünk ki. Mivel először írtam és diktáltam itinert, igencsak szükségem volt a csapat segítségére. De mivel úgy gondolom kérdezni nem szégyen, ezért ezt meg is tettük többször is, hisz még kezdőknek számítunk ebben az évben. Nagyon jó volt mindent átbeszélni a pályabejárás során, majd minden egyes gyors teljesítését követően a szervizparkban. A verseny nagyon jó hangulatú volt, semmi tec! hnikai problémánk nem akadt a verseny során, Laciékkal ellentétben. Nagyon pozitív volt a versenyzőtársak és a nézők visszajelzései a verseny során és azt követően is, valamint sok biztatást kaptunk a folytatáshoz. Mindent köszönünk a Bakó Rally Teamnek, és azoknak a támogatóknak, akik biztosították a lehetőséget, hogy el tudjunk indulni ezen a futamon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!