Diplomácia

2024.05.02. 10:47

Szijjártó Péter: a béke egyre távolibbnak tűnik Európában (videó)

A NATO öles léptekkel halad a korábban közösen felrajzolt vörös vonalak átlépése felé, az észak-atlanti szövetség most már százmilliárd dollárt akar még belepumpálni az ukrajnai háborúba – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten, írja az MTI.

MW

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter

Forrás: MTI

Fotó: Hegedüs Róbert

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető kiemelte, hogy a béke egyre távolibbnak tűnik Európában, mivel a NATO is öles léptekkel halad a korábban közösen megrajzolt vörös vonalak átlépése felé.

Amellett, hogy a NATO az ukrajnai fegyverszállításokat és az ukrán katonák kiképzését az eddigieknél szorosabban akarja koordinálni, most százmilliárd dollárt akar még belepumpálni a háborúba

– húzta alá.

Arról számolt be, hogy az észak-atlanti szövetség főtitkárának erről szóló javaslatát kedden kapták meg első olvasatra a tagállamok. „Ráadásul ennek a százmilliárd dollárnak öt év alatt kellene összegyűlnie, ami azt jelenti, hogy a NATO-ban a háború legalább ötéves elhúzódásával számolnak – mutatott rá. „Azt pedig tudjuk, hogy ez micsoda kockázatot jelent, hiszen minden egyes nap, ami evvel a háborúval telik el, az gyakorlatilag a háború időbeli és földrajzi továbbterjedésének kockázatát hozza magával” – figyelmeztetett.

Szijjártó Péter megerősítette, hogy a magyar álláspont továbbra is világos, e szerint a harctéren nincsen megoldás, csak halottak és pusztítás, a rendezést csakis a tárgyalások hozhatják el. „Ennek a háborúnak nincsenek és nem is lehetnek nyertesei, ennek a háborúnak csak vesztesei vannak” – hangsúlyozta.

Leszögezte: Magyarország nem kíván részt venni a NATO fegyverszállítási és kiképzési műveletében, a kormány ehhez nem akar adófizetői forintokkal hozzájárulni.

„Mi, a következő hetekben, ezen javaslatok tárgyalása során így továbbra is azért fogunk küzdeni, hogy Magyarország kimaradhasson ebből az őrületből, Magyarország kimaradhasson a fegyverszállításból, Magyarország kimaradhasson az ukrán katonák képzéséből, és Magyarország kimaradhasson ennek a százmilliárd dollárnak az összegyűjtéséből és a háborúba történő belepumpálásából” – sorolta.

„Nekünk, a magyar kormánynak a magyar emberek biztonsága az első, s a mi legfontosabb feladatunk, hogy a magyar emberek biztonságát garantáljuk” – mondta.

A miniszter kifejtette, hogy ez pedig kizárólag akkor lehetséges, ha hazánk kimarad a háborúból, ezért ezután is erre fog összpontosítani a kormány.

„Láthatjuk a világháborús, az atomháborús előkészületeket, láthatjuk ezt az egész őrületet. És ezt csak úgy lehet megállítani, ha június 9-én békepárti politikusokat küldünk az Európai Parlamentbe” – emelte ki.

„Ehhez Magyarországon is hozzá tudunk járulni. Nem szabad elfelejteni: a béke színe a narancs, a béke neve pedig a Fidesz. Ezért arra kérek mindenkit tisztelettel, hogy az európai parlamenti választáson is segítsenek abban, hogy mindebből az őrületből, mindebből a háborús készülődésből Magyarország kimaradhasson” – összegzett.

Menczer Tamás: a NATO óriási lépésekkel halad a háború felé

A Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója közösségi oldalán közzétett videójában hívja fel a figyelmet arra, hogy a védelmi szövetség Ukrajnának nyújtott pénzügyi segítsége közelebb hozhatja a háború kiterjedését.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában