Lánchíd-felújítás

2024.05.02. 06:47

Az olasz maffiával is kapcsolatban állhatott a hídpénzbotrány főszereplője

Vig Mór neve is felbukkant a hírhedt olasz bűnszervezet, a ’Ndrangheta pénzmosási botrányában – derül ki a Magyar Nemzet cikkéből.

MW

Forrás: NAV/YouTube

Emlékezetes, ez az az ügy, amelyben egy budapesti ügyvédnőt is elfogtak, igaz, azóta a nő szabadlábon védekezik, és állítja, ő valójában áldozata, sértettje az ügynek, és a bűncselekményeket nem ő, hanem egy másik, a hatóságok előtt jól ismert személy követte el. 

Az ügyvédnőt tavaly januárban helyezte átadási letartóztatásba a Fővárosi Törvényszék a catanzarói bíróság európai elfogatóparancsa alapján. A törvényszék korábbi tájékoztatása szerint bűnszervezetben való részvétel, csalással kapcsolatos bűncselekmények, valamint bűncselekményből származó jövedelem tisztára mosása merült fel a hölggyel szemben.

A nő a társaival együttműködve – akik a ’Ndrangheta szövetség tagjai – Olaszországban és külföldön is tevékenykedő bűnszervezetet alkottak. Ügyvédi státusát kihasználva bűntársaival formálisan vezette a budapesti ügyvédi irodájára bejegyzett és ott működtetett magyarországi cégeket, azokat azonban valójában a bűnbanda vezetője működtette és teljeskörűen ellenőrzése alatt tartotta, illegális vagyonátruházásra, pénzmosás bűncselekményből származó jövedelem tisztára mosására használta – írta korábbi közleményében a törvényszék.

A maffiaellenes olasz hatóságok 2017 óta nyomoznak a calabriai ’Ndrangheta nevű, a világ második legnagyobb maffiájának számító bűnszervezet több tagja ellen. A catanzarói államügyészség indítványára négy, budapesti székhelyű cég üzletrészeit, valamint bankszámláit vették bűnügyi zár alá a ’Ndrangheta pénzmosási ügyével összefüggésben. Ezek közé tartozott egy bizonyos Veritas Menedzsment Kft. is. 

Az a Privát Kopó bűnügyi portál tavaly jegyzett cikkéből derült ki, hogy a titkosszolgálati eszközzel rögzített megbeszélések során többször is szóba került a Veritas. Ezt a céget akarták felhasználni ugyanis arra, hogy egy ománi befektetői csoportot lehúzzanak. A kft. ügyvezetői – formálisan – a Cipruson élő Baxter Kenneth David, valamint – ténylegesen – Gaetano Loschiavo voltak.

A portál oknyomozásából kiderült, hogy a jelentős NAV-tartozást felhalmozó, a gyanú szerint csalás elkövetése céljából létrehozott vállalkozással szemben 2019 augusztusában kényszertörlési eljárás indult. Bő fél évvel korábban, 2019. január 24-én a Veritas Menedzsment Kft. vezetését „átpasszolták” egy akkor mindössze nyolc napja létező társaságnak, a GattobInc Zrt.-nek, amelynek vezérigazgatója és egyedüli  részvényese pedig nem más volt, mint Vig Mór – olvasható a bűnügyi lap beszámolójában.

A cikk folytatása a részletekkel ITT olvasható.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában