2024.05.03. 14:02
Vármegyei foci: Hétvégén vajon mennyien kavarják meg a babgulyást? – videóval, tabellákkal
A püspökladányi játékos gólöröméről készült videót már több ezren látták. A vármegyei focimeccsek folytatódnak, mutatjuk, milyen összecsapásokat rendeznek hétvégén Hajdú-Biharban.
A DEAC II. (fehérben) a Sárrétudvarival, a Hajdúböszörmény (kékben) pedig a Nagyrábéval csap össze a mostani hétvégén
Forrás: Napló-archív
A vármegyei focisták hétről hétre megnevettetnek bennünket valamivel. Az országosan ismert Trollfoci a napokban a püspökladányi Horváth Imre gólját osztotta meg felületén.
A játékos a hazai pályán szerzett találat után örömében még az üstben fővő babgulyást is megkavarta.
Rangadók is lesznek
Az NB III.-ban például jön az akadémiák csatája, a DVSC és a Kisvárda második csapata ütközik meg egymással. A vármegyei I. osztályban a Hajdúnánás–Monostorpályi derbi a végső helyről is dönthet, de a Nyírmártonfalva–Bocskai SE és a Kaba–Földes találkozó is rendkívül szorosnak ígérkezik.
A csapatok minden bizonnyal jó időben lépnek pályára, gólok is lesznek bőven, így valószínűleg a babgulyást is – ha persze megkavarják – is jó ízűen fogyasztják majd többen.
A Püspökladány ezúttal Esztárra látogat, ahol a helyi B-középnek köszönhetően szintén óriási hangulat várható.
NB III. Északkeleti csop., 26. forduló
Vármegyei I. osztály felnőtt, 23. forduló
Bestrong–Egyek, Hajdúböszörmény–Nagyrábé, Balmazújváros–Nyíradony
Vármegyei II. osztály észak, 23. forduló
Vármegyei II. o Dél 1–4. hely, 2. forduló
Vármegyei II. o Dél 5–8. hel, 2. forduló
Vármegyei II. o Dél 9–11. hely 2. forduló
III. o. észak, 1-4.helyért 3. ford.
III. o. észak, 5-7.helyért, 3. ford.
III. o. észak, 8-10.helyért, 3. ford.
III. o. dél, 1-4. hely 3. ford.
III. o dél, 5-7. hely 3. ford.
III. o dél 8-10. hely 3. ford.
|
Az NB III. Északkeleti csoport állása:
1 | PUTNOK FC | 26 | 17 | 5 | 4 | 64 | 20 | 44 | 56 | |
2 | CIGÁND SE | 26 | 14 | 9 | 3 | 44 | 17 | 27 | 51 | |
3 | KISVÁRDA II. | 26 | 15 | 5 | 6 | 41 | 27 | 14 | 50 | |
4 | DVSC II. | 26 | 14 | 5 | 7 | 59 | 34 | 25 | 47 | |
5 | DEAC | 26 | 11 | 8 | 7 | 33 | 30 | 3 | 41 | |
6 | EGER SE | 26 | 11 | 8 | 7 | 33 | 30 | 3 | 41 | |
7 | ÚJPEST FC II. | 26 | 12 | 4 | 10 | 44 | 42 | 2 | 40 | |
8 | TISZAÚJVÁROS | 26 | 11 | 7 | 8 | 44 | 33 | 11 | 40 | |
9 | KARCAGI SE | 26 | 10 | 6 | 10 | 33 | 33 | 0 | 36 | |
10 | SBTC | 26 | 7 | 9 | 10 | 29 | 41 | -12 | 30 | |
11 | DVTK II. | 26 | 7 | 8 | 11 | 31 | 39 | -8 | 29 | |
12 | SÉNYŐ | 26 | 7 | 8 | 11 | 39 | 50 | -11 | 29 | |
13 | HATVAN | 26 | 6 | 9 | 11 | 26 | 41 | -15 | 27 | |
14 | TISZAFÜREDI VSE | 26 | 6 | 8 | 12 | 35 | 44 | -9 | 26 | |
15 | REAC | 26 | 6 | 2 | 18 | 27 | 61 | -34 | 20 | |
16 | GYÖNGYÖSI AK | 26 | 1 | 5 | 20 | 21 | 61 | -40 | 8 |
A vármegyei I. osztály állása:
|
A vármegyei II. osztályok állása:
Észak: 1. Bocskai SE 22 19 1 2 92–32 58 2. Tiszacsege 22 13 6 63–42 42 3. Józsa SE 22 12 3 7 62–38 39 4. Nyírmártonfalva SE 22 12 2 8 53–47 38 5. Téglás VSE 22 11 3 8 55–51 36 6. Hajdúdorog SE 22 9 2 11 43–46 29 7. Hajdúhadházi FK 2281 13 38–65 25 8. Polgár VSE 22 5 3 14 40–74 18 9. Nyírábrány 22 4 4 14 38–62 16 10. Görbeházi KSE 22 4 4 14 36–63 15
Dél: 1. Kabai Meteorit SE 21 18 1 2 92–15 55 2. Püspökladány LE 21 14 3 4 66–20 45 3. Blondy FC Esztár 21 11 6 4 50–45 39 4. Földes KSE 21 9 8 4 70–43 35 5. DLSE 21 9 7 5 37–33 34 6. NSC Nagyhegyes 21 9 3 9 58–55 31 7. Nádudvari SE 21 10 1 10 67–57 29 8. Báránd KSE 21 7 2 12 44–57 23 9. Konyár-DSE 21 5 7 9 33–39 22 10 10. Ebesi SBKE 21 2 2 17 23–66 8 11. SRE Komádi 20 0 2 18 13–123 2 |