Helyi kultúra

2024.05.17. 12:10

Gálaműsorral ünnepelte jubilálását a Debreceni Magyarnóta Egyesület

Az egyesület fennállásának 20. évfordulója alkalmából a VOKE Művelődési Központban gyűltek össze a magyar nóta szerelmesei.

Dandé Melinda

Azért alakult az egyesület, hogy fenntartsa és népszerűsítse a magyarnótát

Forrás: Dandé Melinda-archív

A Debreceni Magyarnóta Egyesület 2004-ben alakult azzal a céllal, hogy fenntartsa és népszerűsítse a magyarnótát, a népdalt, a cigányzenét – és most már a sláger, valamint táncdalokat is. Feltett céljuk, hogy a fiatalokkal is megszerettessék ezen műfajú dalokat, jelenleg 12 énekesük van, akik otthonosan mozognak az opera, az operett, a magyarnóta és slágerénekek között is.

Túl a tisztújításon is

Szabó Lajos, az egyesület leköszönő elnöke 5 évig vezette a társaságot, azonban most, ahogyan fogalmazott: átadja a stafétabotot a fiataloknak.

– Kiváló gárda a miénk, mely országos ismeretségnek örvend, hiszen több neves énekes fordult már meg nálunk vendég előadóként, szeretnek hozzánk jönni. Köszönjük Papp István debreceni vállalkozónak, hogy egyesületünket odaadással és önzetlenül támogatja hosszú évek óta – fogalmazott a leköszönő elnök.

Szabó Lajos, illetve az elnökségi tagok, Szabó Lajosné Éva és Kádár Zsuzsa visszavonulásuk után tagként továbbra is erősíteni, segíteni fogják az egyesületet. Az elnöki pozícióit azonban ezentúl az egyesület korábbi alelnöke, Mohácsi József tölti majd be, aki immár 15 éve tagja a társaságnak. Az elnökség tagjainak Juhász Adriennt és Dandé Melindát választotta meg a taggyűlés.

Megtisztelő volt számomra a felkérés, melyet örömmel fogadtam el. Az egyesület tagjaival szeretnék folytatni a magyarnóta szeretetét, hogy éljen továbbra is. Hűséges, nagy közönségünk van és ez bizonyíték számunkra, hogy van értelme, amit csinálunk

 – árulta el Mohácsi József.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában