Bulvár-celeb

2024.05.21. 04:50

Újabb részletek Kucsera Gábor és Tápai Szabina béküléséről

Tápai Szabina először jelentkezett a közösségi médiában azóta, hogy bejelentették: újrakezdték Kucsera Gáborral.

MW

Újra együtt

Forrás: Bors

Több mint egy év után jelentette be Tápai Szabina és Kucsera Gábor, hogy valóban úgy döntöttek, adnak még egy esélyt a házasságuknak, hiszen három közös gyerekük van. Kucsera és Tápai 2013 nyarán házasodtak össze, néhány hónappal később született meg Bence nevű fiuk, majd két kislányuk Milla és Bella, aki 2021-ben jött a világra. Majd tíz év után, 2023 februárjában bejelentették, hogy vége a kapcsolatuknak, elválnak. Tápai volt, aki kiteregette a titkaikat a nyilvánosság előtt, a bejelentést is ő tette meg, és azt is elárulta, hogy megcsalás is áll a döntésük hátterében – írja az Origo.

A rövid videó szerint Kucsera Gábor nemcsak korábbi drogügyleteiről, a megcsalásról, hanem olimpiai kudarcáról is beszélt, és arra is kitért, hogy jelenleg milyen a viszonyuk Tápai Szabinával.

„Szabinával jól vagyunk egyébként, nagyon-nagyon sok mindent meg tudtunk beszélni. Nagyon sok, sokórányi kemény beszélgetés van mögöttünk” – magyarázta, majd ezt követően Tápai Szabina is megjelent a műsorban, és együtt jelentették be, hogy a folytatás mellett döntöttek, és valóban kibékültek egymással, sőt, csókot is váltottak a kamerák előtt.

Korábban már többen is gyanították, hogy kibékülhetett a sztárpár, azonban ők eddig mindig tagadták a dolgot, de nagyon sokatmondó volt, hogy húzták a hivatalos válást, csak külön éltek egymástól.

„Ha lesz miről beszélnünk, akkor fogunk. Most nincs miről beszélnünk...

Valóságos az, hogy iszonyatosan jó a kapcsolatunk. Tényleg jól működünk együtt mint szülők, aztán hogy lesz-e ebből valami, vagy nem lesz, ki tudja. Soha ne mondd, hogy soha, én már tényleg ezt mondom” – nyilatkozta még áprilisban Tápai Szabina, aki akkor azt is tagadta, amit egy szemtanú állított, hogy férje már vissza is költözött a közös otthonukba.

Új kezdet

Tápai Szabina a nagy bejelentés óta most először jelentkezett a közösségi oldalán, ahol egy bikinis fotót tett közzé magáról, amit egy népszerű hotel medencéjének partján, napozás közben készített magáról. Az egykori kézilabdázónak feltűnően jobb a kedve, mint korábban és újra tud mosolyogni. Minden oka megvan a boldogságra, valószínűleg hosszú ideje ez az első felhőtlen családi kikapcsolódásuk a hosszú hétvége alkalmából, mióta kibékültek Kucsera Gáborral.

Helló, ezennel megnyitom a nyári szezont!

– írta a kép mellé Tápai Szabina, aki ragyog a boldogságtól.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!