Zúgolódás helyett szeretet

Akt.:
Zúgolódás helyett szeretet
© Fotó: Matey István
Debrecen – Teljetek meg Szentlélekkel, ez az Isten terve, célja minden emberrel.

Vad Zsigmond esperes igehirdetésében szereplő mondat volt ez Pünkösd hétfőjén a Nagytemplomban megtartott istentiszteleten. A kereszténység a húsvét utáni hetedik vasárnapon és hétfőn a Szentlélek kiáradását ünnepli. Erről beszélt igehirdetésében Vad Zsigmond. Mint fogalmazott, az Isten mindenkit be akar, mindenki be tud tölteni Szentlélekkel, hiszen ez a célja. Amikor ez megtörténik, kritikák, féltékenység, irigység és más rossz tulajdonságok helyébe például a szeretet, a bátorítás, az együttérzés lép. Ám előfordulhat az is, hogy „egykori szennyeink” megpróbálnak visszatérni, ez olykor sikerülhet is, és ilyenkor vesz erőt rajtunk az elégedetlenség, a zúgolódás. A gyülekezetnek is lélekkel kell telítődni, hiszen így válik az is szeretetet és hálát sugárzóvá. A pünkösdi igehirdetés után az 5–10–20–30–60 és 70 éve konfirmáltak tettek ismét bizonyságot a hitükről a gyülekezet előtt.

HBN








hirdetés