Helyi közélet

2014.01.29. 10:29

Egy nap alatt négy bűnöző került rendőrkézre

Hajdú-Bihar - Egy nap alatt négy bűnözőt állítottak elő a rendőrök.

Hajdú-Bihar - Egy nap alatt négy bűnözőt állítottak elő a rendőrök.

A püspökladányi rendőröket 2014. január 28-án 14 órakor telefonon értesítette a Nyíregyházi Rendőrkapitányság egyik nyomozója arról, hogy információja szerint egy körözött nő tartózkodik Kabán. Az egyenruhások a kollégájuk által megadott címen igazoltatták Cs. Csillát. Az intézkedés során a rendőrök megállapították, hogy ellene a Debreceni Járásbíróság lopás vétség, valamint a Szegedi Járásbíróság szintén lopás vétség elkövetése miatt korábban elfogatóparancsot adott ki. A járőrök a 40 éves nyíregyházi lakost elfogták és előállították a Kabai Rendőrőrsre, ahol a nyomozók őrizetbe vették.

A körzeti megbízottak 2014. január 28-án 12 óra 45 perc körüli időben, Debrecenben elfogtak egy helyi férfit, akit a Debreceni Rendőrkapitányság zártörés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt körözött. Az 51 éves Sz. Csabát a rendőrök előállították a kapitányságra, ahol a nyomozók kihallgatták, majd szabadon bocsátották. Az egyenruhások még aznap 13 óra 45 perc körüli időben elfogták és a büntetés-végrehajtási intézetbe vitték 28 éves L. István helyi lakost, aki ellen a Debreceni Törvényszék BV. Csoportja korábban elfogatóparancsot adott ki, mert nem kezdte meg a jogerős szabadságvesztésének a letöltését.

A járőrök 2014. január 28-án 20 óra 30 perc körüli időben, Váncsodon igazoltattak egy férfit. Az intézkedés során a rendőrök megállapították, hogy a 18 éves fiatallal szemben a Berettyóújfalui Járásbíróság lopás vétség elkövetése miatt elfogatóparancsot bocsátott ki. Az egyenruhások elfogták és a kapitányságra előállították D. László helyi lakost, akit őrizetbe vettek.

- Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában