Zsolnay – Rongálás miatt nyomoznak a cég vezetőjének budapesti irodájánál történtek ügyében

Budapest – Rongálás miatt indított eljárást a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. többségi tulajdonosának budapesti irodájánál történtek ügyében a rendőrség.

Hétfőn a bama.hu írt arról, hogy hétfőre virradóra lövést adtak le Bachar Najari, a pécsi Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. többségi tulajdonosának budapesti irodájánál. A Dunántúli Napló azt írta: a szír-svájci üzletember felesége, a Zsolnay zrt. igazgatóságának elnöke szerint az esetnek köze van ahhoz, hogy ők már vasárnap bejelentették: kedden nemzetközi sajtótájékoztatóra készülnek, és ott komoly bejelentéseket is kívánnak tenni a Zsolnay-gyár körül kialakult helyzetről. Ezért az esetet “figyelmeztetésnek tekintik” – írta a bama.hu.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) az MTI megkeresésére hétfő este azt írta: a helyszíni adatgyűjtés és a szemle alapján nem merült fel a gyanúja annak, hogy az üvegen látható sérülés lövéstől származik. A rendelkezésre álló adatok alapján azt feltételezik, hogy az “ablaküveg egy kintről nekidobott tárgy következtében repedt meg és pókhálósodott be”.

A rendőrök adatgyűjtést végeztek és helyszíni szemlét tartottak, tanúkat hallgattak meg. A történtek tisztázása érdekében a VII. kerületi rendőrkapitányság rongálás miatt indított büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen – írta a BRFK.

A NAV nyomozói április 26-án reggel szállták meg a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. pécsi székhelyét. Kuperczkó Adrienn, a NAV Dél-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense aznap az MTI-vel közölte, hogy költségvetési csalás és más bűncselekmények gyanújával indítottak büntetőeljárást, további tájékoztatást azonban a nyomozás érdekeire hivatkozva nem adott.

– MTI –

Címkék: ,







hirdetés