vereség az Astrától

2019.11.24. 13:20

DEAC: rossz napot fogtak ki a női futsalosok

A Debreceni Egyetem sportolói rangadót játszottak a bajnokságban. Üveges Katalin együttese az Astra otthonában vendégeskedett. A szünetben még 1-1 állt az eredményjelzőn, ám a második félidőben a hazaiak eldöntötték a mérkőzést. A DEAC-ban Krascsenics Csilla duplázni tudott.

Fotó: deac.hu

A női futsal NB I. csúcsmeccsét a DEAC az Astra otthonában játszotta – írja a klubhonlap. A hazaiak a forduló előtt a második helyet foglalták el a táblázaton, míg a debreceniek az élen álltak. A vezetést a hazaiak szerezték meg a hetedik percben Mátyás Noémi találatával. Az első félidőben összejött az egyenlítés a DEAC-nak, Krascsenics Csilla köszönt be a 15. minutumban. Aztán a második játékrészben jött a hideg zuhany. Az Astra tizenegy perc alatt négy gólt szerzett, így már 5-1-re vezettek. Krascsenics ugyan szépített, de a végeredményt Beke Adrienn állította be.

6-2-es sikerének köszönhetően az Astra átvette a vezetést, a debreceni alakulat jelenleg a második pozícióban áll.

„Megérdemelten nyert a riválisunk, bár a különbséget nem tartom reálisnak, négy találat nem volt a két csapat között. Már az első félidőben is súlyos hibákat követtünk el, ám a szünet után teljesen szétestünk fejben. Amit megbeszéltünk, annak az ellenkezőjét hajtottuk végre. Ekkor is akadtak lehetőségeink, de ezeket nem tudtuk gólra váltani. Minden csapat életében előfordulnak nagy zakók, nekünk ez most következett be. A lefújás után azt mondtam a lányoknak, hogy ne csüggedjenek. Hosszú még a szezon, nekünk a legfontosabb feladatunk, hogy az első négy között zárjunk az alapszakaszban. Ezt követően gyakorlatilag új bajnokság kezdődik, hiszen minden együttes nulla pontról indul” – nyilatkozta Üveges Katalin a deac.hu-nak.

Krascsenicsék a következő fordulóban a Hajdúböszörményt fogadják.

Női futsal NB I. 9.forduló

Astra Kkfházi Bulls FC-DEAC 6-2

gólszerző: Mátyás (7.), Beke (22., 34.), Urbán (29.), Varga (29.), Ganczer (31.), ill. Krascsenics (15., 32.)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában