Zajlik a felkészülés a Lokinál, szombaton újabb meccs

Herczeg András
Herczeg András - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen – Herczeg András alakulata a másodosztályú Kisvárdát fogadja a Debreceni Labdarúgó Akadémia pályáján.

Több mint két hete, június 15-én kezdte meg a nyári felkészülést a DVSC futballcsapata Herczeg András vezetőedző, Bücs Zsolt és Györky Gábor pályaedzők, valamint Erdélyi Miklós kapusedző vezetésével. A piros-fehérek néhány távozóját jobbára helyi fiatal játékosok, és a kölcsönből visszatérő labdarúgók pótolták, de érkezett három régi-új szerzemény is. Tisza Tibor egy év nyíregyházi kitérő után költözött vissza a cívisvárosba, mellette két kapussal, Novota Jánossal és Nagy Sándorral erősített a Loki eddig.

Vannak pozitívumok

Az első felkészülési mérkőzését a múlt hétvégén le is játszotta a gárda, a hazaiak Pallagon 3-1-re legyőzték a szlovák első osztályú Michalovce együttesét.

– Két hete készül a csapat – fogalmazott a Hajdú-bihari Naplónak Herczeg András, – többször napi két foglalkozást is vezényeltünk a társaságnak. Most szombaton játszunk egy újabb edzőmérkőzést a Kisvárdával, míg azt megelőzően a Michalovcét fogadtuk.

Nyilván az ember még edzőmeccsen is szeretne nyerni, de azért nem szabad messzemenő következtetést levonni egy ilyen összecsapásból. Mindegyik csapat a felkészülési időszakban van, s nem lehet tudni, ennek éppen melyik szakaszában.”

– Fontos, hogy több pozitívumot is fel tudtunk fedezni a játékunkban, de természetesen voltak olyan elemek, amelyeket ki kell még javítanunk. A gárda hangulata jó, de nem is hallottunk még olyat edzőtől, hogy ebben a fázisban ez ne lett volna jó – nevette el magát Herczeg. – Az majd a bajnokság során derül ki, hogy mit is ér ez. De valóban nagyon jó hozzáállással végzik a gyakorlatokat a fiúk, és az öltözőbeli légkör is jó, aminek szintén nagy jelentősége van. Fontos, hogy ne csak a pályán, de azon kívül is egységesek legyünk. Természetesen a Kisvárda elleni találkozó előtt, délben a csapat részt vesz a Komáromi Gábor-emlékoszlop avatásán – árulta el Herczeg András.

HBN



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdetés