Zaglebie Lubin vs. DVSC-TVP – Le kell lassítani a lengyeleket

Akt.:
Zaglebie Lubin vs. DVSC-TVP – Le kell lassítani a lengyeleket
© Fotó: Facebook / DVSC Kézilabda
Debrecen – Nehéz feladat vár a Lokira, melynek a Lubin vendégeként kell előnyt kiharcolnia a visszavágóra.

Megkezdi nemzetközi kupaszereplését a DVSC-TVP, mely az EHF Kupa második fordulójában kapcsolódik be a küzdelmekbe. A Loki ellenfele a lengyel Zaglebie Lubin együttese, mely az első körben is érdekelt volt. A Lubin kettős győzelemmel lépett túl a svájci Zug csapatán, előbb 37–24-re, majd 43–23-ra nyertek a lengyelek, akik így fölényes összesítéssel jutottak tovább. A felek szombaton 18.30-tól feszülnek egymásnak Lubinban, a mérkőzést a Hajdú Online-on élőben követhetik majd.

A debreceniek már csütörtökön este megérkeztek a találkozó helyszínére, így volt idejük kipihenni a hosszú utat. A hajdúsági gárda szállásán kértük meg Hajduch Csengét egy kis esélylatolgatásra.

Egymásért

– Egy nemzetközi párharc mindig más, mint a hazai bajnokik, a hangulatot, és az ellenfelet tekintve is. Több felvételt is megnéztünk riválisunkról, a videózások során kielemeztük őket, elég magas játékosok vannak a Lubinban, akik rutinosak is, és erősek az átlövésekben. Tudjuk, mi vár majd ránk, le kell lassítanunk a játékukat, muszáj lesz kőkeményen védekeznünk, a támadások során pedig higgadtnak kell maradnunk. Alig várom, hogy ott legyek a pályán, és mindent kiadjak magamból – vélekedett Hajduch Csenge, a DVSC átlövője, aki szerint ahogy eddig, ezúttal is a csapategységben lehet az erejük, egymásért küzdve sikerrel járhatnak.

Biztosan sok hazai drukker is a helyszínen szurkol majd az övéinek, de a mieink is szép számmal lesznek Lubinban, szükségünk is lesz rájuk, sokat jelent számunkra, hogy ilyen nagy utat megtettek miattunk, értünk.”

A Loki pénteken este a másnapi mérkőzés időpontjában tréningezett a Hala Spectacle-RCS Sportban, így a kézisek megtapasztalhatták, milyen körülmények között is kell majd játszaniuk. Tone Tiselj tanítványai jó hangulatban, bizakodva várják az első felvonást.

A két egylet egyébként korábban találkozott már egymással szintén a második számú kontinentális kupasorozatban, 2001-ben, a nyolc közé jutásért csaptak össze. Az akkor Medgyessy Sándor vezette Loki otthon 28–25-re nyerni tudott, ám idegenben 17–13-ra kikapott, így a lengyelek összesítésben egyetlen találattal jutottak be az ötödik fordulóba.

A Lubin jelenleg a hetedik helyen áll a lengyel első osztályú bajnokságban, hat meccsből háromszor győztek, és háromszor kikaptak. Talán a legnagyobb név a csapatnál a 151-szeres válogatott Bożena Karkuté, aki korábban évekig játszott Norvégiában. A Lavriktól érkezett a 191 centis Alina Wojtas, akire szintén vigyázni kell majd. Mellette Klaudia Pielesz is nagyra nőtt a maga 190 centijével. Figyelmet érdemel még a rutinos válogatott szélső, Kinga Gryzbre is.

HBN


Fotó: Facebook / DVSC Kézilabda
Debrecen - Már a szombati, lengyelországi EHF Kupa-meccs helyszínén tartózkodik és készül a DVSC-TVP csapata, mely a Zaglebie Lubin együttese ellen harcolt a továbbjutásért. A párharc első felvonását szombaton 18.30-tól vívják meg a felek Lubinban. Helyszíni beszámoló. A Loki már csütörtökön regg...



Sporthírek






hirdetés