Az elődöntő csoportbeosztásánál figyelembe vették az erőviszonyokat, így elkerülte egymást a mezőkövesdiek és a kazincbarcikaiak NB II-es együttese, továbbá más csoportba nyert besorolást az NB III-as Cigánd és Tiszaújváros, valamint a Putnok és a Sárospatak is.
– A csoportmérkőzéseken és az elődöntő találkozókon még 2×15 perces félidőket vívnak a csapatok, a harmadik és az első helyért rendezendő meccsek viszont már 2×20 percesek lesznek – mondta Sajti Viktor, az MLSZ Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatóságának igazgatója. – Arra számítunk, hogy mindkét helyszínen sokan szurkolnak a csapatoknak, a döntőt pedig bizonyosan telt ház előtt tartjuk majd a miskolci városi sportcsarnokban. Annak érdekében, hogy a végküzdelmekbe jutott együttesek némi pihenőhöz jussanak, a finálé programjába bemutató mérkőzéseket iktatunk.
Az eredményhirdetéskor nem csupán az első négy helyezettet jutalmazzák, hanem különdíjakat is átadnak majd. Ajándékban részesítik a gólkirályt, a legjobb kapus és a legjobb mezőnyjátékost is.
ÉM-KT
A program |
| A-csoport Február 4., szombat, Tiszaújváros, Sportcentrum 8.30: Tiszaújváros – Aszaló 9.05: Tállya – Mezőkövesd 9.40: Abaújszántó – Cigánd 10.15: Mezőkövesd – Aszaló 10.50: Tállya – Tiszaújváros 11.25: Mezőkövesd – Cigánd 12.00: Tiszaújváros – Abaújszántó 12.35: Tállya – Aszaló 13.10: Cigánd – Tiszaújváros 13.45: Abaújszántó – Mezőkövesd 14.20: Cigánd – Tállya 14.55: Aszaló – Abaújszántó 15.30: Mezőkövesd – Tiszaújváros 16.05: Aszaló – Cigánd 16.40: Tállya – Abaújszántó B-csoport, Miskolc, városi sportcsarnok Február 5., vasárnap A döntőben |