- Régóta szimpatizálok Spanyolország válogatottjával, úgy gondolom, hogy a del Bosque-gárda és a Nationalelf kettősből kerülhet ki a végső győztes. Mindkét csapat meggyőző teljesítményt nyújt és a támadófocira helyezi a fő hangsúlyt, szerintem ez kifizetődő lesz a kontinensviadalon is. Ugyan a spanyolok nem futballoztak túl látványosan a franciák elleni negyeddöntőben, de 2-0-ra nyertek, márpedig ez a lényeg! Sajnos, az elődöntőben a másik kedvenc csapatommal, a portugálokkal csapnak össze, úgyhogy valamelyik együttes miatt szomorú leszek, véleményem szerint Cristiano Ronaldóéknak ér véget hamarabb a torna – bocsátkozott jóslatokba a Loki hátvédje.
Mészáros igyekszik figyelemmel kísérni az Eb minden történését, szinte minden mérkőzést élőben látott eddig. – Túl sok újdonsággal nem szolgált az Európa-bajnokság, nagyjából azt kaptam a résztvevőktől, amit vártam. A színvonalra nem lehet panasz és a gólok sem maradnak el, de valódi meglepetéscsapatot ezúttal nem láthattunk. Annak külön örülök, hogy személyes kedvencem, Xabi Alonso kimagaslóan futballozik, a franciák ellen még gólerősnek is bizonyult. Tehát nem lennék meglepve, ha a vasárnapi döntőben a spanyol armada nyakába akasztanák az aranyérmet, bár ehhez a németeknek is lesz egy-két szavuk! – nyilatkozta Mészáros.