X-Faktor: bejutottak a mentorházba a debreceni énekesek

Akt.:
Balog Janó várakozáson felül szerepelt
Balog Janó várakozáson felül szerepelt - © Fotó :Szabó Gábor
Budapest, Debrecen – Janót és Lászlót már csak egy éneklés választja el az élő show-tól.

Hétvégén sem maradtunk X-Faktor nélkül, szombat és vasárnap este is izgulhattunk, ki az a 24 énekes, aki a mentorházba jut.

Radics Gigi kapta a 25+ kategóriát, ahol két debreceni énekes is mikrofont ragadott Balog Janó és Ölveti László személyében, ráadásul mind a ketten Joe Cocker dalt választottak. A blues-os hangszínnel megáldott László érkezett először a színpadra, aki elárulta, először énekli a Grammy-díjas előadó Unchain My Heart című dalát. Az 53 éves debreceni férfi produkcióját követően Radics Gigi és a közönség is állva tapsolt. Nem volt kérdés, hogy a mentor leülteti a hat szék egyikére a blues-énekest.

Majd Balog Janó következett, aki a táborban nem remekelt a zsűri előtt és Gigi hangsúlyozta is neki, hogy sokat kell bizonyítania. Ölveti Lászlóhoz hasonlóan ő is egy Joe Cocker dallal érkezett a zsűri elé, majd az előadás befejeztével Gáspár Laci azt mondta, ha lehetne, három széket is adna Janónak… Majd Radics Gigi szólalt fel, aki úgy fogalmazott, erről a székről Janót nem fogja felállítani. Ezután drámai fordulat alakult ki a show-ban.

A döntés

Következő versenyzőként Klaudia lépett a színpadra, akit az éneklése végeztével Gigi nem vitt tovább a mentorházba. Ekkor Janó felpattant a székéről és felajánlotta neki a helyét. Kisebb vita alakult ki a zsűriben, hogy mi legyen a két énekes sorsa. Gáspár Laci oda is szólt Janónak, hogy mentorával, Gigivel szemben tiszteletlen a döntése miatt. Majd lecsillapodtak a kedélyek és Gigi döntése végett Janó visszaült a helyére, Klaudia pedig elhagyta a stúdiót.

Így a két debreceni érces hangú énekessel biztosan találkozunk a mentorházban, ahol kiderül majd, ki fog szerepelni az élő adásban a 25+ kategóriában.

ND


Fotó: Molnár Péter
Debrecen - Cívisvárosi dalnoktól is hangos volt a tegnapi X-Faktor: Ölveti László, - akit a többség az Ölveti Blues Bandből ismerhet -, továbbjutott a szombati showból, vagyis mehet minimum még egy kört. A debreceni énekes Muddy Waters Mannish Boy című számát adta elő, amit egyébként már évtized...

Balog Janó
Debrecen - A közönség tombolt Balog Janó produkciója alatt, az énekes négy igennel jutott a következő fordulóba. A 2018-as X-Faktorban úgy tűnik, nemcsak Docsa Dóra esélyes a végső győzelemre, hanem a szintén cívisvárosi Balog Janó is. A 42 éves, színművészként dolgozó tehetség a szombati adásban...