WWF – A magyarországi védett erdők felén ma is fakitermelés folyik

Budapest – A védett magyarországi erdőterületek felén ma is folyik fakitermelés – derült ki a WWF Magyarország friss adataiból.

A szervezet által az MTI-hez kedden eljuttatott közlemény szerint az ország erdőterületének alig két százalékát (37500 hektárt) teszik ki az élővilág megőrzése szempontjából kulcsfontosságú, 120 évnél idősebb erdők, amelyek harmada nem áll semmiféle természetvédelmi oltalom alatt. Az Országos Erdőállomány Adattár szerint Magyarország erdeinek csupán 0,35 százaléka 150 évnél korosabb. A 200 évesnél is több erdőtervi korú erdőből csupán mintegy harminc erdőrészlet található, amelyek összterülete 186 hektár – ez körülbelül akkora terület, amekkora néhány városi közpark.

A védett és fokozottan védett állami területen található öreg erdők több mint felén ráadásul jelenleg is fakitermelés folyik. A legidősebb alföldi tölgyesek, hegyvidéki bükkösök faanyagként történő hasznosítása veszélyezteti a biológiai sokféleség védelmét és alapvető közjóléti értékek megsemmisülésével fenyeget – írja a WWF Magyarország.

Az állami, védett területen található idős erdők több mint felét szintén érinti a fakitermelés. A kocsányos tölgyesek, az Alföld egykori ékességei mára kritikus mértékben megfogyatkoztak. Ennek ellenére az alig 1800 hektárt kitevő 120 évnél idősebb állományaik 90 százalékában fakitermelés folyik, döntően tarvágás. A Nyírségben ez az arány eléri a 98 százalékot. Jelenleg a teljes hazai erdőterület több mint 95 százalékán zajlik fakitermelés.

“Álláspontunk szerint a védett és fokozottan védett állami erdőkben a természetvédelmi és közjóléti szempontok érvényesítése kiemelt fontosságú. Ennek feltétele, hogy a csaknem másfél évszázadot megélt idős erdők megőrzését minden eszközzel biztosítsuk” – mondta Gálhidy László, a WWF Magyarország Erdővédelmi Programjának vezetője.

– MTI –

Címkék: , ,







hirdetés