Vöröscsillag-per – A magyar állam kifizette a kártérítést Fratanolo Jánosnak

Budapest, 2012. július 18., szerda (MTI) – A magyar állam kifizette az Emberi Jogok Európai Bírósága által jogerősen megítélt 6.400 euró kártérítést és perköltséget Fratanolo Jánosnak, akinek az ítélet szerint megsértették szabad véleménynyilvánításhoz való jogát azzal, hogy ötágú vörös csillag nyilvános használata miatt büntetőeljárás indult ellene – tájékoztatta a férfit képviselő ügyvédi iroda szerdán az MTI-t.

A Magyar György és Társai Ügyvédi Iroda közleménye szerint a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélete márciusban vált jogerőssé. A teljesítési határidő június 8-án lejárt, az állam ezért az ítéletben meghatározott mértékű késedelmi kamatot is fizetett.

Fratanolo János, a Magyarországi Munkáspárt 2006 korábbi elnöke azért fordult a strasbourgi fórumhoz, mert Magyarországon ötágú vörös csillag nyilvános használata miatt büntetőeljárás indult ellene. A magyar állam 2012. február 1-jén terjesztette elő a fellebbezését az Emberi Jogi Európai Bíróságának tavaly november 3-án hozott ítélete ellen, ám ezt a testület nagykamarája elutasította.

Az emberi jogi bíróság márciusi, jogerős ítéletében megállapította, hogy Magyarország megsértette Fratanolo János szabad véleménynyilvánításhoz való jogát – az emberi jogi egyezmény 10. cikkét -, ezért a pervesztes államot 4.000 euró kártérítés és 2.400 euró perköltség (összesen több mint 1,8 millió forint) megfizetésére kötelezte.

Fratanolo János egy 2004. május 1-jén Pécsett tartott szakszervezeti rendezvényen a zakója hajtókáján egy nagyjából 2 cm átmérőjű ötágú vörös csillaggal vonult fel, majd a helyi televíziónak nyilatkozott; a vörös csillag ezáltal a nézők számára is észlelhető volt. Emiatt Fratanolo ellen 2007-ben büntetőeljárás indult, végül a Pécsi Ítélőtábla 2010. március 5-én bűnösnek mondta ki, és megrovásban részesítette.

Rétvári Bence államtitkár még júniusban közölte, a kormány nem ért egyet az emberi jogok bíróságának vörös csillag viselése ügyében született ítéletével, és fenntartja az eljárás során képviselt álláspontját, amiről már számos magyarországi civil szerveződés is támogatásáról biztosította.

Az államtitkár a bírósági ítélet végrehajtásával összefüggő országgyűlési határozati javaslat vitájában kiemelte: a magyar szabályozás egyáltalán nem kivételes Európában. Több állam jogrendszere is bünteti a diktatúrák jelképeinek használatát – mondta. Megjegyezte: Litvániában kifejezetten nevesítik is a kommunista múlt szimbólumait a jelképek között.

A parlament július 2-i határozatában nyilvánította ki, hogy nem ért egyet a strasbourgi vöröscsillag-perben hozott ítélettel és kitart az önkényuralmi jelképek használatának szankcionálása mellett. Az elfogadott jogszabály szerint a magyar államra kirótt 6.400 eurós kártérítést és perköltséget a pártok költségvetési támogatásából fizetik ki.

Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter előterjesztése alapján azonban nemcsak a Fratanolo Jánosnak, a Munkáspárt 2006 korábbi elnökének megítélt kártérítés összegét vonják le a pártok költségvetési támogatásából, hanem a jövőben mindig a pártoknak kell állniuk a kártérítést, ha Magyarországot az európai emberi jogi bíróság elmarasztalja az önkényuralmi jelképek használatának tiltásáért.

A Kúria felülvizsgálati eljárásában bűncselekmény hiányában felmentette múlt héten az önkényuralmi jelkép használatának vétsége alól Fratanolo Jánost, a Magyarországi Munkáspárt 2006 korábbi elnökét.

A vád és védelem egyaránt az ügyben született strasbourgi döntésre hivatkozva kérte a felmentő ítéletet, utalva arra, hogy Fratanolo János elmarasztalása nemzetközi szerződésbe ütközik. 

MTI