Volt kormánytisztviselő is a vádlottak padján – Vállalkozókkal, cégvezetőkkel játszhattak össze

Debrecen – Nagyon sokat ért egy jó kapcsolat azoknak a vállalkozóknak, cégvezetőknek, akik ismerték a hétfőn a Debreceni Ítélőtáblára idézett munkaügyi felügyelőket. Az első fokú bíróság tényállása szerint a vádlottak előre figyelmeztettek a közelgő ellenőrzésre, vagy felhívták a helyszínen intézkedő munkaügyi ellenőröket, és megpróbálták őket rábírni arra, hogy elnézőbbek legyenek a szabálytalanságokkal szemben, persze nem ingyen. Az ügy azt követően került másodfokra, hogy a kiszabott büntetések után a vádlottak – illetve védőik – többsége fellebbezett, miként többek esetében az ügyész is. Így is 29 vádlottja van az ügynek másodfokon.

Az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség észak-alföldi szervezetének egykori igazgatóhelyettesét, S. Mártont, illetve több volt felügyelőjét is azzal vádolják, hogy vállalkozókkal, cégvezetőkkel játszottak össze ellenőrzéseken. A másodfokon a Debreceni Ítélőtáblán zajló eljárás során hétfőn a perbeszédeket is meghallgatta dr. Elek Balázs büntetőtanácsa – közölte Berényiné Fórizs Ildikó táblabírósági szóvivő.

Az ügyben vádlottak olyan cégek képviselői is, melyeket érintett, vagy érinthetett munkaügyi ellenőrzés. Az első fokon eljáró bíróság 48 vádpontot vizsgált meg, ezek felében az ügyészség az első-, másod-, és harmadrendű vádlottak szerepét taglalta. A vádlottak vagy figyelmeztették a vállalkozókat az ellenőrzésekre, vagy pedig a kollégáik által megkezdett eljárást igyekeztek befolyásolni. Számos esetben felhívták a helyszínen intézkedő munkaügyi ellenőrt, és megpróbálták rábírni arra, hogy elnézőbb legyen a szabálytalanságokkal szemben. A munkaügyi felügyelők közül többen teljesítették a kérést, akadtak azonban olyanok is, akik figyelmen kívül hagyták.

A bíróság közleményéből kiderül: az érintett cégek között akadt vendéglátóhely, húsbolt, pékség, cipőbolt, autószerelő műhely, takarító vállalkozás. Ők többféle hasznot is húztak a kapcsolatból. Legtöbbször elmaradt, vagy kevesebb lett a munkaügyi bírság, esetleg fel tudtak készülni előre az ellenőrzésre, pótolták a hiányosságaikat, vagy éppen tudták, hogy mely napokon ne dolgozzanak azok, akik nincsenek bejelentve.

A törvényszéken három volt munkaügyi felügyelőt, köztük S. Mártont hivatali vesztegetés elfogadása és közokirat-hamisítás miatt letöltendő börtönbüntetésre ítéltek, mások felfüggesztett szabadságvesztést, pénzbírságot kaptak. Három vádlottat felmentettek.

HBN








hirdetés