Volt idő, amikor a Csokonai színészét rabvezetővel hozták Debrecenbe

Akt.:
Ablonczy László író, újságíró, színigazgató
Ablonczy László író, újságíró, színigazgató - © Fotó: Magánarchívum
Debrecen – Így emlékszik vissza Mensáros László debreceni visszatérésére Ablonczy László.

Fővárosi letartóztatása és a rács mögött töltött hónapok után rendőr kísérte Budapestről Debrecenbe, aki a rabvezető szíjat tapintatos tisztelettel levette róla a vonaton. A cívisvárosban, 1958-at írtunk ekkor, egy Farkas nevű ávós kihallgatta az 1956-os forradalomban játszott szerepéről. Két éjszakát töltött fogdán, majd később „tartós időzésre”, azaz a szabadságvesztés büntetése miatt visszatért. Életének katartikus fordulatát jelentették azok a cella-napok – mondta el a Naplónak a Csokonai Színház egyik színészlegendájáról, Mensáros Lászlóról a színház történetét töviről hegyire ismerő Ablonczy László. Mint az újságíró, kritikus, színigazgató megjegyezte, Mensáros a naplótöredékeiben beszámolt erről, s a vele folytatott beszélgetésekben is megrendítően idézte fel az eseményeket.

Drukkal érkezett

– Művészi visszatérésében nekem is szerepem volt. 1970 telén már a Hajdú-bihari Napló munkatársaként, kedves barátaim, Cs. Nagy Ibolya és Márkus Béla a Kollégium megbízásából hívták, hogy az akkor már öt éve országos visszhangú XX. századi estjét végre Debrecenben is hallhassuk. Hárman vártuk az Aranybikában. Egy biharkeresztesi fellépésről érkezett, s megbeszéltük, hogy március idusán jön Debrecenbe. Érkezett is, borzasztó drukkosan, a Kollégium alagsorában jó néhány „műegyetemista” is ott ült, pofáról ismertem őket, mert a rendőrség mellett laktunk, naponta láttam, amint grasszáltak a Kossuth utcán. Laci bácsi mérhetetlen izgalomban kezdte huszadik századi époszát, s aztán megrendítő szuggesztivitással mondta vallomásait.


Mensáros László | Fotó: Csokonai Nemzeti Színház Mensáros László | Fotó: Csokonai Nemzeti Színház ©

Tapsvihar

Az előadásról Boda Pista és Magyari Vili jóvoltából a Naplóban is beszámolhattam. Laci bácsi fia, Péter volt a technikus, akivel kisgyerekként szánkáztam a színház mögött a bomba robbantotta ház tölcsérében. Néhány nap múlva, április 11-én tért vissza Debrecenbe, immár a Csokonai Színházba, amikor a költészet napjának országos ünnepén Weöres Sándor Nagyság című versét mondta. S hogy hatalmas izgalomban, jelezte, óriásit bakizott. Leállt, és újra mondta: „…fát cipelek”. Mert eredetileg „szöget” cipelt… – elevenítette fel Ablonczy László, aki a Nemzeti Színházat is igazgatta 1991 és 1999 között.

– Az ügynök halála első jelenetében, amikor Willy Lomanként a színpadra lépett, megállt az első előadás, zúgó taps ünnepelte. S most ne a Miller-szerep gyötrelmeiről szóljunk, hanem a megbékélés és a szeretet erejéről. Hogy Mensáros megbékélten fogadta azok közeledését is, pedig némelyek a színházban dolgoztak, akik egykor hamisan vádolták és tanúskodtak ellene. Mintha semmi nem történt volna. A Nemzeti Színházban igazgatóvá kinevezésem első mozzanataként átmentem hozzá a Barcsay utcába, és hívtam a Nemzetibe. Azonmód szerződött, mindjárt Tolnay Klárikát is kommendálva, akit akkor A mi kis városunkban rendezett a Várszínházban. Utolsó útjára is onnan robogott vele a mentő, mert Arany-estjére igyekezett. Párásodó tekintettel emlékezem róla, és szorít a kétely, ugyan megírtam-e valami érdemlegeset róla „Szélfútta levél…” című, őt idéző könyvemben – fogalmazott.

HBN


A színészlegendáról

Mensáros László (1926–1993)

  • Budapesten született polgári családba, anyai nagyapja dr. Springer Ferenc, az FTC alapító elnöke
  • Miután származása miatt 1949-ben eltávolították a Színház- és Filmművészeti Főiskoláról, elkeseredésében megpróbált kiszökni az országból Körmendnél. Elfogták, letartóztatták, és 13 hónap börtönbüntetésre ítélték
  • Élete első felében dolgozott a Gerbeaud cukrászdában, volt segédmunkás textilraktárban és pincér is
  • 1952-től 1957-ig a Csokonai Színház tagja
  • Az 1956-os forradalom és szabadságharc debreceni eseményeiben aktív politikai szerepet vállalt a színházi és a városi forradalmi bizottmány tagjaként; neki is köszönhető, hogy a színházban semmiféle atrocitás nem történt; ’56-os szerepéért három évvel később 2 év 2 hónap börtönre ítélték
  • Számos elismerés során Jászai Mari-díjjal (1956, 1969), Kossuth-díjjal (1980) és a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével (1992) is kitüntették
  • Kétszer házasodott, az elsőből három gyermeke született








hirdetés