Volodimir Hrojszmant választotta meg új miniszterelnöknek az ukrán parlament

Kijev – Az ukrán parlament elfogadta csütörtökön Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök lemondását, és Volodimir Hrojszman eddigi házelnököt választotta meg kormányfőnek.

A Petro Porosenko elnök mögötti tömörüléshez tartozó Volodimir Hrojszman kinevezését 257 képviselő támogatta, 50 pedig ellene szavazott a 450 tagú törvényhozásban. A szavazáskor 390 képviselő volt jelen az ülésteremben. A törvényhozás egy szavazással döntött Arszenyij Jacenyuk lemondásának elfogadásáról és utódja megválasztásáról. A megszavazott dokumentumban egyben a parlament visszavonta február 16-i határozatát, amelyben elégedetlenségét fejezte ki Jacenyuk kormányának munkájával. Sajtójelentések szerint ezt a Jacenyuk vezette Népi Front frakciója szabta feltételéül annak, hogy része legyen az új kormánykoalíciónak.

A szavazáskor jelen volt Petro Porosenko elnök, Arszenyij Jacenyuk viszont azután, hogy az ülés elején mondott tömör felszólalásában lemondása elfogadására kérte a képviselőket, távozott az ülésteremből.

Az új miniszterelnökről szóló határozati javaslatot az alkotmánynak megfelelően Porosenko terjesztette a parlament elé. A szavazás előtt mondott beszédében az államfő kiemelte, hogy Hrojszman a politikusok új generációját képviseli. “Az Önök döntésétől függően ő lesz Ukrajna eddigi legfiatalabb miniszterelnöke, aki viszont kora ellenére hatalmas vezetői gyakorlattal rendelkezik” – tette hozzá az államfő.

Hrojszman a szavazás előtti beszédében az Ukrajnát fenyegető három fő veszélyként a korrupciót, a nem hatékony államirányítást és a populizmust nevezte meg.

A 38 éves Hrojszman 2014. november 27-től töltötte be a házelnöki tisztet, azt megelőzően 2014. február 27-től december 2-ig miniszterelnök-helyettes volt Jacenyuk kormányában. 2006 márciusától miniszterelnök-helyettesi kinevezéséig a nyugat-ukrajnai Vinnicja város polgármestere volt.

Hrojszman helyére eddigi első helyettesét, a Népi Front frakciójához tartozó Andrij Parubijt választotta meg házelnöknek a parlament 284 szavazattal. Első helyettesének az elnök mögötti párt képviselőjét, Irina Herascsenkót nevezte ki a törvényhozás 260 támogató szavazattal.

A jelenlegi kormánykoalíciót a parlament két legnagyobb képviselőcsoportja, Petro Porosenko Blokkja és a Jacenyuk vezette Népi Front alkotja. Jurij Lucenko, az elnök mögötti frakció vezetője csütörtökön bejelentette, hogy a két képviselőcsoport együtt 227 taggal rendelkezik.

– MTI –








hirdetés