Vojvoda Szolnokon kosarazik tovább, Milosevic visszatér

Budapest – További két évig a Szolnoki Olajban kosárlabdázik a csapatkapitány Vojvoda Dávid. A tavalyi bajnok – amely idén a negyeddöntőig jutott – hétfői tájékoztatása szerint a következő két szezonra visszatér a korábbi közönségkedvenc, a szerb Strahinja Milosevic is.

Tóth Ádám is marad Szolnokon, Strahinja Milosevicet pedig vissza tudjuk szerezni a spanyol ligából – mondta Tóth Zoltán ügyvezető, hozzátéve, hogy még négy külföldi játékost terveznek leigazolni. Emellett több edzővel is tárgyalnak, akik képesek lehetnek nemzetközi szinten is eredményt elérni.

“Az a célunk, hogy jövőre egy erős, nemzetközi szinten is megmérethető csapat álljon össze, visszahódítsuk a bajnoki címet, és kiharcoljuk a hetedik kupagyőzelmet” – összegzett az ügyvezető.

Az elmúlt idényre visszatekintve Tóth Zoltán úgy fogalmazott, nem lehetnek minden évben a csúcson, és óriási eredmény, hogy a Magyar Kupában egy labdán múlt, hogy csak ezüstérmet szereztek.

Közölte, a bajnokságban és a nemzetközi kupában elért eredményekkel nem lehetnek elégedettek.

Még az olyan tapasztalt, nagy tudású edzők, mint Stojan Ivkovic és Pór Péter sem képesek egyszerre két lovat megülni – mondta arra utalva, hogy a sikeres Európa-bajnoki selejtező után az ősz igen nehézkes lett a Szolnok számára, mivel a válogatott gerincét adó játékosoknak és az edzői stábnak nem volt elég ideje arra, hogy újabb motivációt szerezzen. Ezenkívül állítása szerint a külföldi játékosok kiválasztásában sem volt szerencséjük.

“Stojantól és Pór Petitől barátsággal váltunk el, és nagyon fogunk szorítani értük, hogy a szeptemberi Eb-n jó eredményt érjenek el, a csoportból továbbjusson a magyar csapat” – tette hozzá.

Az ügyvezető kitért arra, hogy a klub régi játékosa, a négyszeres bajnok és 98-szoros válogatott Báder Márton szakmai igazgatóként a játékosok és az edzők kiválasztásában is részt vesz a jövőben.

– MTI –



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter






hirdetés