Vízszentelés Körösszegapátiban

Vízszentelés Körösszegapátiban
Január hatodikán, vízkereszt napján ünnepeltek a településen élő román nemzetiségiek. Az ortodoxvallásúaknál a templomban a tisztelendő vizet szentel, melynek gyógyító erőt tulajdonítanak a hívek.

Így volt ez Körösszegapátiban is, amikor dr. Origen Sabau ortodox esperes előbb ünnepi misét tartott Blága János kántor közreműködésével, majd pedig a templomban elhelyezett két erre használt kádban lévő vizet szentelte meg. A vízbe mártotta az égő gyertyát és a keresztet, valamint a száraz bazsalikomból készült csokrot.

Elsőként a templomban lévő híveket a megszentelt vízzel meghintette. Ez hitük szerint belső lélekben való megtisztulásokat jelenti számukra.

A megszentelt víz legnagyobb részét ilyenkor a megjelent hívek – akik ilyenkor szép számmal jelennek meg templomukban – kisebb, nagyobb edényekben hazaviszik. Többen vannak olyanok, akik nemcsak maguknak, hanem olyanoknak is visznek a megszentelt vízből, akik valamilyen oknál fogva nem tudnak a templomban megjelenni.

A megmaradt szentelt víz az egész évben tartott egyházi liturgiák végzéséhez használják fel.

A képek a vízszentelés alkalmával készültek.

 

 

Fotó és cikk: Vmirjáncki József








hirdetés