Helyi közélet

2015.07.22. 18:01

Több mint tucatnyi virágkocsi vesz részt a virágkarneválon

Debrecen - – Idén 14 virágkocsi és több mint kétezer fellépő szórakoztatja a közönséget augusztus 20-án, a 46. Virágkarneválon – jelentette be a rendezvény sajtótájékoztatóján dr. Papp László polgármester.

Debrecen - – Idén 14 virágkocsi és több mint kétezer fellépő szórakoztatja a közönséget augusztus 20-án, a 46. Virágkarneválon – jelentette be a rendezvény sajtótájékoztatóján dr. Papp László polgármester.

Hangsúlyozta, hogy a nagyon gazdag programkínálattal rendelkező Karneváli Hét augusztus 15-étől 23-áig fog tartani. A rendezvények nagyrésze idén is ingyenes lesz. A szervezők arra számítanak, hogy augusztus 20-a körül megint megduplázódik a város lélekszáma – tette hozzá.

Szép lányok

A polgármester a rendezvények közül kiemelte a Miss Hajdú-Bihar – Miss Supernational Hungary szépségverseny döntőjét, melyet augusztus 18-án este tartanak a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon. A győztes képviseli majd megyénket és Debrecent a lengyelországi döntőben.

– A helyi értékeket is szeretnénk bemutatni idén a Karneváli Héten. Ezért a megújult Békás-tó partján olyan pavilonokat állítunk fel, melyekben a megyében, Debrecenben fellelhető látnivalók, népművészeti hagyományok jelennek meg, ezekkel kapcsolatos előadásokat tartanak – ismertette a városvezető.

Dr. Papp László a Színezd át! címet viselő augusztus 19-ei családi programra is felhívta a figyelmet, melynek zárórendezvényét a Kossuth téren tartják este. A Somnakaj gipsy musical viselő darab egy roma lány történetét meséli el. – A rendezvény célja, hogy nyitottsággal, bizalommal forduljunk roma embertársaink felé, ismerjük meg kultúrájukat – mondta a polgármester. A darab főszereplői Oláh Gergő, Papadimitriu Athina és Szakcsi Lakatos Béla.

Bíró Csaba a Csokonai-díjjal kitüntetett 25 éves Valcer Táncstúdió művészeti vezetője bejelentette: azért, mert az utóbbi két évben csoportjuk kapta meg a zsűri fődíját, idén versenyen kívül indulnak.

„Sokszínű” programok

A virágkarnevált szervező Bódor Edit, a Főnix Rendezvényszervező Kft. ügyvezetője szintén több programot ajánlott. Először az augusztus 15-én, a Kölcsey Központban kezdődő Szent István és Műve – Szövött himnuszok című kárpit kiállításról beszélt, melyen Kossuth és Munkács díjas művészek alkotásai lesznek láthatóak.

16-án, a Szent Anna Székesegyházban Újhelyi Kinga előadásában Szent István király Imre herceghez írott intelmeit adja elő. Ezt a Kölcsey Központban három évvel ezelőtt már nagy sikerrel bemutatták.

18-ától a Kölcsey Központban dísznövény és kaktuszkiállítás nyílik és természetgyógyászati előadást is lehet hallgatni.

HBN-OCs


Tiszafüred - A virágkarnevál ezúttal Tiszafüreden kezdődik el.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában