Vízilabda Eb – Januárig vl-selejtezők és felkészülési tornák várnak a Benedek-csapatra

Budapest – A januári belgrádi Európa-bajnokságra készülő magyar férfi vízilabda-válogatott a kontinensviadal előtt még két világligameccset játszik, s két nemzetközi tornán is részt vesz.

A magyar szövetség honlapjának híre szerint a Benedek Tibor irányította nemzeti együttes az Eb előtt előbb még november 17-én, Kecskeméten vl-találkozón csap össze Románia legjobbjaival, hogy aztán a nemzetközi sorozat idei utolsó állomásaként december 1-jén Görögországban szálljon vízbe a vb-bronzérmes hazaiak válogatottja ellen. A mérkőzés azért is érdekes, mert magyar-görög csatával indul majd a csoportkör január 11-én a szerbiai Európa-bajnokságon.

A decemberi világliga-selejtezőt követően a magyar gárda két felkészülési tornán is szerepel, először Kassán, majd a győri Volvo Kupán. A karácsony előtti – december 18-20-án sorra kerülő – szlovákiai eseményen a házigazdák mellett a francia és a román válogatott indul, a hagyományos Volvo Kupán pedig – amely ezúttal január 3-án kezdődik és 5-én ér véget – már igen erős riválisokkal szemben is le lehet mérni, hol tart a Benedek-legénység a felkészülésben. Győrben tudniillik a szlovákokon kívül Olaszország és Spanyolország válogatottja lesz az ellenfél.

A hazai torna azért is fokmérő, egyben fontos próba, mert a magyar válogatotthoz hasonlóan az olasz és a spanyol csapatnak sincs még meg a riói olimpiai részvételi kvóta, amelynek megszerzésére 2016-ban először a januári Eb kínál lehetőséget.

– MTI –



Sporthírek






hirdetés