Vízilabda Eb – Bíró Attila: van még tartalék a csapatban

Belgrád – Bízott az olaszok elleni sikerben, ugyanakkor 10-5-ös sima győzelemre nem számított Bíró Attila, a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya, aki csapatával bejutott a belgrádi Európa-bajnokság fináléjába.

“Még mindig vannak hibák, de úgy gondolom, egy ilyen mérkőzés után nem lehet elégedetlen az ember. Le a kalappal a lányok előtt! Gratulálok nekik, most még tíz percig lehet örülni, de utána már a holnapi mérkőzéssel foglalkozunk” – nyilatkozta az olaszok csütörtöki legyőzése után a szakember, akit a csalódást keltő kazanyi világbajnoki szereplést követően lemondott Merész András helyére neveztek ki augusztusban.

“A komoly védekezés az alapja mindennek. Természetesen sok múlik a kapuson, de azon is, mennyire segítenek neki. Számítottam rá, hogy jó lesz a védekezésünk, de arra nem, hogy csak öt gólt kapunk” – tette hozzá a kapitány, aki szerint elsősorban fejben erősödött a gárda. – “Főleg mentálisan erősödtek a lányok, ezt már az oroszok elleni mérkőzésen megmutatták. Hullámvölgy után sem törnek össze, hanem kijavítják a hibát, így volt ez azon a találkozón is, amikor a végén be tudták lőni az emberelőnyt.”

A hollandokkal szembeni fináléval kapcsolatban – amely egyben a Belgrádban megszerezhető egyetlen olimpiai kvótáról is dönt – Bíró Attila leszögezte, teljesen más mérkőzésre számít, mint a csoport nyitófordulójában, amikor a hollandok 14-10-re nyertek: “Másképpen fogunk védekezni, nem fogjuk elkövetni még egyszer ugyanazokat a hibákat. Az emberelőnyös játékunkkal még nem vagyok tökéletesen elégedett, ott még lehet fejlődni. Azt gondolom, van még tartalék a csapatban.”

Az olaszok elleni elődöntő egyik legjobbja a kapus Gangl Edina volt, a hálóőr Nagy Viktor keddi, horvátok elleni produkcióját szinte “lemásolva” 73,7 százalékos hatékonysággal védett.

“Volt előttem egy nagyon jó védelem, rengeteg blokkot kaptak, e miatt jöttek a védések. Már a holnapi mérkőzés kattog a fejemben, örülök, hogy a hollandokkal kezdtünk és most velük fejezzük be. Bízom benne, hogy tőlünk szenvedik majd el az első vereségüket.”

Akárcsak az oroszok elleni fontos csoportmérkőzésen, az olaszokkal szemben is főszerepet játszott a 21 éves Illés Anna, aki három góllal járult hozzá a sikerhez.

“Nagyon jól éreztem magam, együtt van a csapat. Örülök neki, hogy ennyire összeszedetten tudtunk játszani és nyerni. Holnap ugyanitt kell folytatni, ugyanilyen fegyelmezetten kell játszani, és akkor nagyon jó esélyeink lesznek. A legjobb játékunkat várjuk, videózni fogunk, a legjobban felkészülünk a hollandokból, a lövőikből. Mindent meg fogunk tenni, amit az edzőnk kér.”

A magyar női válogatott legutóbb 2003-ban, Ljubljanában játszott Európa-bajnoki döntőt, győzni pedig két évvel korábban Budapesten tudott. A pénteki finálét 20.15-től rendezik a Kombank Arénában.

A női torna pénteki zárónapjának programja:

a 11. helyért:
Törökország-Horvátország 12.00

a 9. helyért:
Portugália-Szerbia 13.30

a 7. helyért:
Németország-Franciaország 15.45

az 5. helyért:
Oroszország-Görögország 17.15

a 3. helyért:
Spanyolország-Olaszország 18.45

döntő:
Magyarország-Hollandia 20.15

– MTI –








hirdetés