Vízilabda Eb – A kapitány szerint a hollandok ellen lehetett volna meg az éremszerzés

Barcelona – Bíró Attila szövetségi kapitány, valamint Keszthelyi Rita csapatkapitány is úgy gondolja, hogy az éremszerzést valójában még a hollandok elleni elődöntőben mulasztotta el a magyar női vízilabda-válogatott a Barcelonában zajló Európa-bajnokságon, melynek pénteki bronzmérkőzésén 12-6-ra kikapott a házigazda spanyol csapattól.

“A hollandoknál nem voltunk rosszabbak, ezen a meccsen viszont már az első negyed után elment a hajó. Egy ilyen csapat ellen nem könnyű fordítani, annak ellenére, hogy 6-3-nál megvoltak a lehetőségeink, ezekben a pillanatokban kiütközött az a mentális fáradtság, ami korábban nem volt” – nyilatkozta Bíró Attila, aki szerint az olaszok ellen megnyert negyeddöntő, majd a hollandokkal szemben elbukott elődöntő – mindkettő kőkemény csatában – túl sokat vett ki a játékosokból fejben. “Csalódott vagyok, hiszen fizikálisan jobbnak tűntünk, de amikor jöttek a helyzetek, az emberelőnyök, a mentális fáradtságunk kiütközött” – tette hozzá a tréner, ugyanakkor hangsúlyozta, a spanyoloké jelenleg egy sokkal erősebb válogatott. “Ez a spanyol csapat profibb, jobb csapat és jelenleg sokkal jobb játékosokból is áll. Náluk egy kivétellel minden játékos tíz-tizenöt világversenyt járt már meg, nálunk heten először játszottak Eb-n” – jegyezte meg.

Bíró Attila összességében ugyanakkor elégedett csapata teljesítményével: “Nyilván kicsit az én szememben rontja a képet ez a mai mérkőzés, de a legjobb hat csapat közül a miénk a legfiatalabb és a legrutintalanabb, s ha így nézzük, akkor egy nagyon jó eredményt értünk el, amely a hollandok ellen lehetett volna jobb.”

Keszthelyi Rita rendkívül profin és összeszedetten értékelte az Európa-bajnokságot: “Azt gondolom, ahonnan május végén elindultunk, nagyon nagy dolog, hogy a legjobb négy közé jutottunk. Mindenki érmet akart, de a negyeddöntő borzasztó sokat vett ki mindenkiből, az elődöntőben több esélyünk lett volna.”

A magyar klasszis elmondta, fejben teljesen szétestek a torna végére, hiányzott a csapat nagy részéből három-négy év tapasztalat. “Sok potenciál van a csapatban, kiváló a csapategység, és nagyon fontos, hogy nem innen kell elkezdenünk, az alap megvan.”

Hozzátette, egyelőre az érettség hiánytik a csapatból: “A hollandok ellen a harmadik negyedben szétcsúsztunk, és ilyenkor gondolok az érettségre, az ilyen helyzetekben kell igazán a taktikához ragaszkodni és azt játszani, ezt egytől tizenháromig mindenkinek meg kell tanulnia. Ezt el is várom a többiektől, akik most mindent beletettek, apait-anyait, ennyi volt benne sajnos.”

Keszthelyi Rita hangsúlyozta, kőkemény munka vár a csapatra annak érdekében, hogy jövőre a világbajnokságon, majd 2020-ban a hazai rendezésű Európa-bajnokságon is bejuthasson a négy közé és éremesélyes legyen.

– MTI –