Vizes vb – Fölényes győzelemmel kezdett a magyar női vízilabda-válogatott

Magyarország vs. Japán
Magyarország vs. Japán - © Fotó: Derencsényi István
Budapest – Győzelemmel kezdte szereplését a magyar női vízilabda-válogatott a hazai rendezésű világbajnokságon: Bíró Attila Európa-bajnok csapata vasárnap a Margitszigeten 20-11-re diadalmaskodott a japán együttes fölött.

A magyarok kedden a franciák ellen folytatják szereplésüket, majd csütörtökön a hollandok ellen zárják a csoportkört, ahonnan az első helyezett közvetlenül a negyeddöntőbe jut.

Női torna, C csoport, 1. forduló:

Magyarország-Japán 20-11 (4-1, 8-3, 5-2, 3-5)

gólszerzők: Bujka 5, Keszthelyi, Tóth I. 4-4, Szilágyi, Antal, Gurisatti 2-2, Czigány 1, illetve Jamamoto, Arima 4-4, Inaba 2, Kajama 1

A két csapat június elején Kínában a Kunshan Kupa negyeddöntőjében találkozott egymással, a magyarok akkor fölényes, 15-6-os győzelmet arattak, így a házigazdák számára kötelező volt a siker.

A kék sapkában játszó magyarok körülbelül 6500 néző előtt első támadásukból megszerezték a vezetést a Hajós Alfréd Uszodában, a vb első magyar gólját Bujka Barbara szerezte kipattanóból. A kiváló center hatalmas fizikai fölényét érvényesítette a japánokkal szemben, második találatában sem tudták megakadályozni, a harmadik és negyedik hazai gólt a vb-újonc Szilágyi Dorottya lőtte. A japánok az első negyed utolsó percében emberelőnyből szépítettek.

A második felvonást egy újabb Bujka-találat vezette fel, néhány pillanattal később pedig egy villámgyors lefordulás után a csapatkapitány Keszthelyi Rita is feliratkozott a gólszerzők közé. A rivális Takács Orsolya kiállítását büntette Arima Jumi szépségdíjas pattintásával. Nem maradt el a válasz, Czigány Dóra is meglőtte első vb-gólját. A folytatásban Bujka pattintotta le magáról a fél japán védelmet, mielőtt a hálóba lőtt, majd Antal Dóra kiszorított szögből is bevette a kaput. Bujka viszonylag “leegyszerűsítette” a játékot, az első hozzá érkező passzt ugyanis azonnal a hálóba csavarta. A túloldalon a japánoknak harmadik alkalommal sikerült túljárniuk Gangl Edina eszén, míg a magyar gólok könnyedén születtek a centerposzton: ezúttal Tóth Ildikó érvényesítette erőfölényét. Nyolc másodperccel a nagyszünet előtt a másik vb-újonc, Gurisatti Gréta talált be, a japánok azonban egyetlen szekundummal a dudaszó előtt elképesztően távolról válaszoltak.

ja-1

Fotó: Derencsényi István

Japán góllal kezdődött a harmadik negyed – ekkor már Kasó Orsolya védte a magyar kaput -, de gyorsan helyreállt a rend, hiszen sorrendben Antal, Keszthelyi, majd Tóth is betalált, mielőtt az ázsiaiak újra eredményesek tudtak lenni. A fiatal Gurisatti találatát követően a nap legszebb jelenete következett: Keszthelyi szinte már-már férfias erejű és pontosságú csavargólja után a közönség még a lassításnál is felhördült.

A zárónegyed elején a japánok legjobbja, Jamamoto Minori már a negyedik gólját szerezte, majd az ellenfél emberelőnyből “kozmetikázta” tovább az eredményt. A túloldalon Keszthelyi a tehetetlen japán kapusnak addig lóbált, amíg az szinte már a víz alatt volt, majd Tóth találata magát egyedül szemben a hálóőrrel, egyik magyar sem hibázott. A hazaiak védekezése a végére kicsit fellazult, ezt Arima büntette két góllal, végül a 20. magyar gólt Tóth szerezte. A japánok egy szép emberfórral zárták le az összecsapást.

“A győzelemnek természetesen örülök, de nem tetszett a sok kapott gól, négy-öttel beértem volna, így a lányok egy kicsit hosszabb úszóedzésre számíthatnak” – nyilatkozta Bíró Attila szövetségi kapitány.

Hozzátette, minden egyes kapott gól 100 méteres időre úszást jelent tanítványainak. A szakember megjegyezte, örült, hogy egyetlen kiállítással sikerült lehozni az összecsapást, s úgy gondolja, pályafutása során ez volt az első és utolsó ilyen alkalom.

Bíró Attila elmondta, véleménye szerint a következő ellenfél, a francia válogatott gyengébb a japánnál.

Eredmények, női vízilabda (Margitsziget):

csoportkör, 1. forduló:

D csoport:

Ausztrália-Kazahsztán 16-4 (4-1, 4-1, 4-2, 4-0)

később:

Oroszország-Görögország 21.30

C csoport:

Hollandia-Franciaország 17-2 (7-0, 5-0, 3-1, 2-1)

A csoport:

Olaszország-Kanada 10-4 (1-2, 2-0, 3-0, 4-2)
Kína-Brazília 11-4 (4-2, 2-0, 1-2, 4-0)

B csoport:

Spanyolország – Új-Zéland 10-2 (3-0, 1-1, 2-0, 4-1)
Egyesült Államok – Dél-afrikai Köztársaság 24-2 (6-0, 7-0, 5-2, 6-0)

– MTI –



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdetés