Vizes-vb 2017 – Tizenhat fős FINA-delegáció érkezik Budapestre

Budapest – Tizenhat fős delegációval érkezik Budapestre a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA), hogy hétfőtől szerdáig megvitassa a 2017-es vizes világbajnokság előkészítésének aktuális kérdéseit az újonnan felállt, Seszták Miklós elnök és Gyárfás Tamás társelnök vezette szervezőbizottsággal és annak tagjaival.

A vb fővédnökének, Tarlós István főpolgármesternek a meghívására a tárgyalássorozat ezúttal a Városházán zajlik majd – tájékoztatta a hazai szövetség pénteken az MTI-t. A számos téma közül a legfontosabbnak az újonnan épülő uszoda számít – Fürjes Balázs kormánybiztos hétfő délután sajtótájékoztató keretében mutatja be a vendégeknek, hogy a május 15-ei alapkőletétel után 157 nappal hol tart az építkezés.

A tervek szerint véglegesítik az óriástoronyugró-verseny színhelyét is, amelyet az előzetes tervek szerint a Duna-part valamelyik, Parlamenthez közeli részén jelölnek ki.

– MTI –



Sporthírek






hirdetés