Vizes Eb – Bohus Richárd olimpiai A szintet úszott 100 méter gyorson

London – Bohus Richárd olimpiai A szintes idővel, 48.92 másodperccel jutott tovább az elődöntőbe 100 méter gyorson a londoni úszó Európa-bajnokságon.

A 23 éves békéscsabai versenyző 45 századdal javította meg élete eddigi legjobbját (49.37), ennek köszönhetően hét századdal került a riói szinten belülre, összesítésben pedig a kilencedik helyen jutott tovább.

“Ezt nem hiszem el, ez tényleg őrület! Ősszel hetekig mind a két karom fel volt kötve, a régi sérülésem miatt a bal csuklómba betettek még csavarokat, de közben eltört a könyököm, azt is meg kellett csavarozni. Most van bennem négy, nyilván megváltozott a fajsúlyom így már, ez is +segíthetett+. Az edzőm a sérüléseimet már csak aszerint osztályozza, hogy időben történt-e ahhoz képest, hogy mikor jön a következő verseny. Hihetetlenül boldog vagyok. Úgy fest, négyévenként felbukkanok” – idézte a Magyar Úszó Szövetség Facebook-oldala Bohust, aki 2012-ben Debrecenben bronzérmes volt 50 méter háton. Ebben a számban Londonban 25.04 másodperces országos csúcsot úszott – saját korábbi rekordját egy tizeddel javította meg – a szerdai elődöntőben.

Kozma Dominik 49.51 másodperccel a 22., Holoda Péter 49.59-cel a 25., Takács Krisztián pedig 50.05-tel a 39. helyen zárt méter 100 gyorson.

– MTI –



Sporthírek






hirdetés