Vízben él, vízparton pihen

Decker Attila
Decker Attila
A Debrecen-Fujitsu kapusa, Decker Attila szabadidejében pecázik és a májusi vadászvizsgájára készül.

Vízilabda – Decker Attila gyerekkorában még focizott, néhány évvel később azonban a vízilabdára tette fel az életét, s ennek köszönhetően junior világbajnoknak vallhatja magát. A Debrecen-Fujitsu hálóőre a pólónak él, de közben lelkesen tervezgeti a jövőjét. Deki nyáron érkezett Debrecenbe a feleségével, akivel nagyon szeretnek itt élni, olyannyira, hogy a hajdúsági fővárosban szeretnék majd megtartani a lakodalmukat.

A sportmúltról

– Három és fél évvel idősebb bátyámmal nem kerülhettük el a sorsunkat, míg édesapám versenyszerűen teniszezett, addig édesanyám úszóedző volt – innen jöhetett a vízhez való kötődésünk. Ádám vízilabdázni kezdett, én pedig bár már akkoriban is hosszú gyerek voltam, a BVSC-ben rúgtam a bőrt. Végül addig-addig mondogatták, hogy próbáljam ki a pólózást, míg 10 éves koromban lementem az uszodába, és ottragadtam. Magyar bajnokságot még nem nyertem, de voltam Magyar Kupa első, második és harmadik helyezett is, valamint klubszinten LEN-kupa ezüstérmem van, mégis a junior világbajnoki aranyérmemre vagyok a legbüszkébb, ugyanis előttünk 25 évvel nem nyertek a honfitársaink világbajnokságot utánpótlás szinten – ismerhettük meg a kapus dicsőséglistáját.

A babonáról

– Ha fekete macska megy át előttem az úton, azt nem szeretem, de összességében nem vagyok babonás, például meccsek előtt sincsenek berögzült rituáléim. Az összecsapások előtt próbálok minél többet aludni és pihenni, hiszen jó az, ha kicsit el tudja engedni magát az ember a rá váró kihívások előtt. Ha nem alszok eleget, akkor napközben sem érzem jól magam. Temperamentumos vagyok, ami a vízben még inkább megnyilvánul, ilyenkor egy állat bújik elő belőlem. Viszont ez előnyömre válik, mert ezáltal fel tudom hergelni magam, amivel az ellenfelet is elbizonytalanítom. Kitartó vagyok, és magammal szemben maximalista, szeretek megfelelni és igyekszem mindig a legjobb teljesítményt nyújtani – derült ki, hogyan készül a találkozók előtt a 23 esztendős vízilabdázó, akit a 2010-es év Legnépszerűbb sportolójának választottak a megyében a Hajdú-bihari napló és a Haon olvasói.

Civilben

– A vízilabda mellett van egy vállalkozásom, egy webáruház, ahol horgászati felszereléseket adunk-veszünk. Ez szezonális dolog, sokat kell vele foglalkozni, de segítségemre van benne édesapám, aki Pesten él, és tudja intézni a csomagolást vagy akár a kiszállítást. Gyerekkoromban a nyarakat a Balatonon töltöttem, és apu is szeret horgászni, ebből kifolyólag az életem részévé vált a horgászat. Néha már talán túl tesz egy egyszerű hobbin, képes vagyok meccs után reggel ötkor felkelni és elmenni pecázni, ahova nagy örömömre a kedvesem is velem tart. Amikor időm engedi, versenyekre járok. Nyáron toronymagasan megnyertem az egyik viadalt, csak azért nem lettem díjazott, mert én szponzoráltam a horgászversenyt. Az apósommal nagyon jó a kapcsolatom, ő is imád horgászni, így júniusban egy hétre elmegyünk a tatai Derítő-tóhoz kikapcsolódni, pecázni. Szeretnék már egy olyan képet, amin 15-20 kilós ponttyal vagyok lefotózva – nevetett a „nagy horgász”.

Favoritok

– Más sportokat is megnézek, mivel imádok teniszezni, azt többször követem figyelemmel, akárcsak a labdarúgást vagy horgászműsorokat. A teniszezők közül Rafael Nadalt és Djokovicsot kedvelem, Roger Federert pedig nagy klasszisnak tartom. Filmnézésre és moziba járásra már kevesebb időnk jut, inkább itthon dvd-zünk – bár ha itt van Adrika testvére és romantikus filmet adnak a moziban, arra szívesen beülünk hármasban. Most Ashton Kutcher új filmjére vagyunk kíváncsiak. Párommal a Penge trilógia a kedvencünk, holott én a zombis filmeket kedvelem. Előfordul az is, hogy könyvet ragadok és olvasok. Mostanában a vadászkönyveket és az ezzel kapcsolatos szakirodalmakat bújom a legtöbbet. Nem egyszerű olvasmány, mégis azt tervezem, hogy májusban leteszem a vadászvizsgát, és nyártól már én is vadászhatok. Zenében az elektronikus vonalat kedvelem, főleg buliban, de akármit meghallgatok, legyen az például Demjén Ferenc vagy régi slágerek – osztotta meg velünk favoritjait a közönségkedvenc.

Cívisváros

– Szeretünk Debrecenben élni. Az emberek mosolygósabbak, mint Budapesten, és a forgalom is kisebb. Modern, sőt az egyik legfejlődőképesebb város. Van élet, mivel szívesen járunk bulizni, szeretjük az igényes helyeket. A két szomszéd lakásban pedig csapattársaim laknak, meccsek után gyakran csapunk közösen egy-egy bulit. Szerencsére nincs széthúzás a csapaton belül, mindenkivel jó a viszonyom, bár a fiatalabbakat néha be kell állítani a sorba, hajlamosak elkanászosodni és lazán venni a dolgokat. Annak nagyon örülök, hogy Gyöngyösi Andrással, az edzőnkkel igazán jó, baráti a kapcsolatom. Nem volt az életemben még egy ilyen edzőm, akivel elmehetek szórakozni, mégis megvan a kölcsönös tisztelet, és szakmai dolgokat is meg tudunk beszélni barátilag. Úgy gondolom, ez a teljesítményt is fokozza, hiszen érte is játszok, hogy sikere legyen. Hosszútávra tervezünk a cívisvárosban, reméljük, hogy az az építkezés, ami nemrégiben kezdődött, az folytatódik, és a város is a vízilabdázás mellé áll. Idővel akár bajnokcsapat is épülhet itt, amit ez a csodálatos közönség igazán megérdemelne – mondta a korábban ferencvárosi színekben játszó Deki, aki boldog házasságban él.

Párosan szép az élet

– Buliban, egy véletlen folytán ismerkedtem meg a feleségemmel, mikor Egerben játszottam. Szüleimtől távol, egyedül laktam albérletben, így hamar össze is költöztünk. Sokat köszönhetek neki és a családjának, akik befogadtak, édesanyja – sajnos ő már nem lehet közöttünk – mindig főzött nekem, és rendkívül hálás vagyok neki. Adri kezét február 14-én kértem meg, majd két évvel ezelőtt úgy alakult, hogy Valentin napon családi körben házasodtunk össze. Most gyűjtögetünk, jövőre pedig szeretnénk egyházi esküvőt és egy lagzit, úgy gondoltuk, hogy itt Debrecenben. A visszajelzéásekből tudom, sok fiatal lánynak tetszem, ami jól esik, de inkább a játékom miatt jöjjenek ki, mint azért, hogy meg akarjanak hódítani, hiszen én már elkeltem, megtaláltuk egymást Adrikával. Egerben volt egy lány, aki honlapot csinált nekem, de igazából szélsőséges rajongásra nem volt példa. Nehogy azt higgyék a lányok, hogy egyszerű eset vagyok, mert bizony nagyon sok meló van velem, ezt a párom tudja legjobban. Fontos a nyugodt családi háttér, és ő mindent megtesz ennek érdekében.

Tanulni, tanulni

– Egerben érettségiztem egy vendéglátó ipari szakközépiskolában, de a tanulással szemben mindig a sportot helyeztem előtérbe, és annak szenteltem az életemet. A karrierem végén azonban szeretnék továbbtanulni, és edzői diplomát szerezni. Imádom a gyerekeket, szívesen maradnék a víz közelében pályafutásom után is, mint utánpótlásedző – a vállalkozásom irányítása mellett. Ha elérek egy olyan szintet és hírnevet, csinálnék egy vízilabda iskolát, de ez egyelőre csak terv – zárta a beszélgetést a reményekkel teli, ambiciózus „portás”, aki gyakran tart kapusedzést az utánpótlás tréningeken.

Az asszony szemével

– Egy élsportoló mellett sosem könnyű. Sok leányzó csak a csillogást és a büszkeséget látja, pedig sok árnyoldala van. Rengeteg dolgot fel kellett adnom és átrendeznem az életemben, mert nekem ő az első, és igyekszek mindent megteremteni neki. Úgy nem működne, ha én a saját dolgaimmal foglalkoznék elsősorban. Ezt csak az tudhatja, aki megtapasztalta. Nekem könnyebb volt, mert a sport közelében vagyok, mivel sportmenedzser a szakmám. Aki élsportoló, és ez az élete, annak az a legnagyobb elismerés, ha a teljesítménye miatt büszkék rá. A fővárosban nincs ilyen mértékű rajongás, mint itt, de tulajdonképpen örülök neki, mert ha nem rajonganának érte, nem lenne annyi néző és a mérkőzés sem annyira érdekes – tette hozzá Grónai Adrienn, Deki szerelme. HBN-OLAHA

Név: Decker Attila
Született: Budapest, 1987. 08. 25.
Családi állapot: házas
Súly: 88 kg
Magasság: 197 cm
Sportága: vízilabda
Csillagjegye: szűz

KEDVENCEI:
Sportága: vízilabda, foci, tenisz
Sportoló: Federer, Nadal, Djokovic, Cristiano Ronaldo
Hobbi: horgászat, vadászat
Háztartási munkája: mosogatás
Időtöltése: feleségemmel lenni
Étele: magyaros ételek
Itala: frissen facsart narancslé
Színe: sárga
Zenéje, együttese: elektronikus tánczene
Filmje: horgász-, vadászfilmek
Színésze: Samuel L. Jackson
Könyve: horgász- és vadászregények
Gépkocsi-márkája: BMW, Alfa Romeo
Országa: Olaszország
Nőideál: a feleségem
Amit a leginkább utál: ha nem ismerik el a munkámat
Amit a leginkább szeret: ha megbecsülnek



További hírek a haon-sportoldal kategóriából