Vívó-vk – Egyéni érmek után hetedik a férfi párbajtőrcsapat

Budapest/Legnano/Sint-Niklaas – A férfi párbajtőr-válogatott a hetedik helyen végzett vasárnap az olaszországi Legnanóban rendezett világkupaversenyen, azután, hogy szombaton egyéniben Rédli András győzött, Berta Dániel pedig ezüstérmet nyert.

A viadal honlapja szerint a Rédli, Peterdi András, Bányai Zsombor, Siklósi Gergely összeállítású együttes 45-26-ra verte a hollandokat, 45-25-re az irániakat, majd a negyeddöntőben 43-40-re kikapott az oroszoktól úgy, hogy sokáig vezetett, az utolsó két asszót viszont elvesztette. A folytatásban a svájciakkal szemben 45-28-ra maradtak alul a magyarok, végül 45-41-re verték a cseheket.

A László Luca, Márton Anna, Pusztai Liza, Záhonyi Petra összeállítású női kardcsapat kilencedik lett a belgiumi Sint-Niklaasban – a hazai szövetség beszámolója szerint – úgy, hogy a nyolcaddöntőben 45-44-re kapott ki a lengyelektől, majd nyert a törökök, a japánok és a fehéroroszok ellen.

– MTI –