Vívó ob – Három aranyat nyert a Vasas a csapatversenyekben

Budapest – Három aranyéremmel a Vasas volt a legeredményesebb a vívók országos bajnokságának vasárnapi csapatversenyeiben, melyek közül még az Építők, a BHSE és az MTK nyert meg egyet-egyet.

Az egyetlen címvédés férfi kardban történt, ahol a nemzetközi szövetség moszkvai kongresszusán a 2019-es magyar vb-rendezésért sikeresen kampányoló, kétszeres olimpiai bajnok Szilágyi Áron távollétében is győzni tudott a Vasas csapata. A klub női együttese is nyert ebben a fegyvernemben, míg a harmadik aranyat a férfi párbajtőrözők hozták össze Bányai Zsombor remek hajrájának köszönhetően.

Férfi tőrben az Építők, női tőrben a BHSE, női párbajtőrben pedig az MTK végzett az élen.

A szombaton véget ért egyéni versenyekkel együtt a győzelmek számát tekintve a Vasas szerepelt a legeredményesebben öt elsőséggel. Az MTK-nak és az Építőknek két-két, az UTE-nak, a Balaton VK-nak és a BHSE-nek pedig egy-egy aranyérem jutott a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban rendezett ob-n.

Ob, csapateredmények:

férfi kard:

elődöntő:
Vasas-UTE 45-19
GEAC-MTK 45-40

a 3. helyért:
MTK-UTE 45-37

döntő:
Vasas-GEAC 45-30

A végeredmény: 1. Vasas (Szatmári András, Iliász Nikolász, Ravasz Etele, Nagy Pál), 2. GEAC (Gémesi Csanád, Gémesi Huba, Gémesi Bence, Morvai Ákos), 3. MTK (Singer Martin, Péch Miklós, Puy Kristóf, Kovács István)

női kard:

elődöntő:
BVSC I.-BVSC II. 45-29
Vasas-MTK 45-44

a 3. helyért:
MTK-BVSC II. 45-35

döntő:
Vasas-BVSC I. 45-37

A végeredmény: 1. Vasas (Katona Renáta, Kelecsényi Léna, Kelecsényi Mirabella), 2. BVSC I. (Pusztai Liza, Bérczy Dorottya, Mikulik Júlia, Péntek Brigitta), 3. MTK (Garam Nóra, Márton Anna, Gárdos Judit, Szakáts Kamilla)

férfi tőr:

elődöntő:
Építők SC-Törekvés 45-44
Budakalász-MTK 45-43

a 3. helyért:
Törekvés-MTK 45-24

döntő:
Építők SC-Budakalász 45-41

A végeredmény: 1. Építők SC (Szabados Gábor, Szabados Kristóf, Zalaba Péter, Riesz Gábor), 2. Budakalász (Gátai Róbert, Szerémi András, Káli András, Pilissy Zoltán), 3. Törekvés (Dósa Dániel, Petar Files, Mátyás Bálint, Nagy Balázs)

női tőr:

elődöntő:
UTE-Törekvés 45-36
BHSE-Terézváros 45-22

a 3. helyért:
Terézváros-Törekvés 45-35

döntő:
BHSE-UTE 45-41

A végeredmény: 1. BHSE (Knapek Edina, Lupkovics Dóra, Balogh Orsolya, Kondricz Kata), 2. UTE (Mohamed Aida, Kreiss Fanni, Gólya Fruzsina, Mesteri Viktória), 3. Terézváros (Jeszenszky Szilvia, Papp Petra, Nattán Sarolta, Loboda Viola)

férfi párbajtőr:

elődöntő:
Vasas-BVSC 39-38
Balaton VK – BHSE 44-38

a 3. helyért:
BHSE-BVSC 43-39

döntő:
Vasas-Balaton VK 45-42

A végeredmény: 1. Vasas (Bányai Zsombor, Bakos Bálint, Buta Levente, Nagy Dávid), 2. Balaton VK (Siklósi Gergely, Cziráki Bálint, File Mátyás, Szabó Ádám), 3. BHSE (Somfai Péter, Jesus Andres Lugones, Cho Taeun Sándor, Hosszú Dániel)

női párbajtőr:

elődöntő:
MTK-AVA 45-35
OMS-Tata – DHSE-PMD 45-44

a 3. helyért:
DHSE-PMD – AVA 45-44

döntő:
MTK – OMS-Tata 26-18

A végeredmény: 1. MTK (Muhari Eszter, Lambert Regina, Sidiropoulou Niki, Csepregi Csepke), 2. OMS-Tata (Gnám Tamara, Kun Anna, Kovács Sarolta, Felker Adrienn) 3. DHSE-PMD (Mihály Kata, Pártos Zsófia, Vértesi Lili, Fedor Tamara)

– MTI –



Sporthírek






hirdetés