Vívó Eb – Márton Anna elődöntős, így biztos érmes

Budapest/Torun – Márton Anna bejutott az elődöntőbe a női kardozók versenyében, ezzel már biztos érmes a lengyelországi vívó Európa-bajnokság első napján Torunban.

A tavaly vb-harmadik magyar kardozó a csoportkörben mind a hat ellenfelét legyőzte, emiatt a 64-es hiányos főtáblán az első fordulóbban nem kellett pástra lépnie. A legjobb 32 között Záhonyi Petrát búcsúztatta, majd az azeri Szabina Mikinán és az orosz Jana Jegorjanon keresztül jutott be az elődöntőbe. A fináléért a francia Charlotte Lembachhal vív majd 19.25-kor.

Nagyon jól szerepelt Garam Nóra is, aki a 3/3-as csoporteredménye után a legjobb 32 között, majd a nyolcaddöntőben is győzni tudott, s csak a világbajnoki címvédő, Londonban olimpiai ezüstérmes orosz Szofija Velikajától kapott ki szoros asszóban, két tussal. Ezzel nyolcadikként zárta a versenyt.

Záhonyi Petra és László Luca két párharcot nyert a csoportszakaszban, három, illetve négy ellenféltől viszont vereséget szenvedett, majd a Záhonyi egy kört még tudott menni a főtáblán, aztán Márton Anna állította meg őt. Ő a 29. helyen végzett, míg László Luca 35. lett.

Eredmények (az Eb honlapjáról):

női kard egyéni:

a 64 között:
Záhonyi Petra-Celia Perez Cuenca (spanyol) 15-8
Theodora Gkuntura (görög)-László Luca 15-8

a 32 között:
Garam Nóra-Anna Limbach (német) 15-13
Márton Anna-Záhonyi 15-8

a 16 között:
Garam-Olena Voronyina (ukrán) 15-13
Márton-Szabina Mikina (azeri) 15-8

negyeddöntő:
Olga Harlan (ukrán)-Aleksandra Socha (lengyel) 15-14
Szofija Velikaja (orosz)-Garam 15-13
Márton-Jana Jegorjan (orosz) 15-9
Charlotte Lembach (francia)-Bianca Pascu (román) 15-9

később:

elődöntő:

Harlan-Velikaja
Márton-Lembach

– MTI –








hirdetés