Vitaminok a bőr egészségéért

Akt.:
Vitaminok a bőr egészségéért
Furcsán hangozhat, de igen, a bőrünknek is szüksége van a megfelelő vitaminokra ahhoz, hogy el tudja látni a funkcióját. Hogy mi lenne ez? Ez, az egész testünket beborító réteg az elsődleges védelmi vonal a kórokozókkal, baktériumokkal szemben. Éppen ezért nagyon fontos a védelme, valamint, hogy hidratált és egészséges legyen.

Erre a legkönnyebb, legolcsóbb és leggyorsabb mód pedig a belülről történő hidratálás, vagyis a nagy mennyiségű víz fogyasztása. Ha ez megvan, akkor már nagyon sok mindent megtettünk a bőrünkért. Egy egészségesen táplálkozó felnőtt ember esetében nem kellene, hogy előforduljon a szép bőrért felelős vitaminok hiánya. Sajnos a tapasztalat mégsem ezt mutatja, ami igen elszomorító. Természetesen több betegség is állhat a háttérben, ezért érdemes a különböző, súlyosabbnak tűnő tünetek esetén szakorvos felkeresése. Éppen ezért összefoglaljuk, hogy milyen vitaminok elengedhetetlenek a bőr egészségéhez és miből nyerhetjük őket.

D3- vitamin: Az egyik legáltalánosabban szükséges vitamin az emberi szervezetben. Hiánya a mész és a foszforanyagcserére van hatással, valamint az immunrendszer kedvezőtlen működését eredményezi. A legáltalánosabb „lelőhelye” a napfény, mivel annak hatására képződik az emberi szervezetben. Egyéb beviteli forrásai a halolaj, olajos magvak, állati zsírok, tojás.

A- vitamin: A bőr sejtjeinek osztódásáért, valamint a haj táplálásáért, egészségéért felelős vitamin. Amennyiben nincs jelen a szervezetben, a bőr pikkelyesen hámlóvá válik, a haj hullik, valamint a köröm lemezesen törik. Fontos, hogy a D-hez hasonlóan zsírban oldódó vitamin, így fontos, hogy a fogyasztása mellett egy minimális zsír bevitele is történjen. Hogy miben találunk A- vitamint? különösen gazdag a máj és egyéb belsőségek, a tojássárgája, a tengeri halak és a tejtermékek A- vitaminban, valamint a sok színes zöldségben és gyümölcsben (spenót, sárgarépa, sárgabarack, szilva).

A B- vitaminok majdnem teljes tárháza is szükséges a bőr egészségéhez. A B2-vitamint például az emberi bélflóra is termeli, de ez felborulhat antibiotikumkúra, vagy kemoterápia esetén egyaránt. Sok tej és tejtermék fogyasztásával pótolhatóak. A B3-vitamin hiányával gyakoriakká válnak a bőrrendellenességek, mint amilyen a pellagra, a bőr sötét színű elváltozás napfény esetén. Bevihetjük a szervezetbe húsfélék, belsőségek, barna kenyér, burgonya, tojás fogyasztásával. A B5-vitamin a következő, ami elengedhetetlen az egészséges bőrhöz, ez az, amit a húsok, hüvelyesek, zöldségek, gyümölcsök fogyasztásával vihetünk be a szervezetünkbe. B6 hiánya esetén bőrberepedéseket tapasztalhatunk, míg a B8 vitamin hiánya okozza a hajhullást, a kiterjedt bőrgyulladást egyaránt. Pótolható a sok tojássárgája, tej, hüvelyesek, olajos magvak mindennapi fogyasztásával.

Végül, de nem utolsó sorban a kollagén varázslatos hatásásról számos reklámot lehet látni. Ez felel a bőr feszességéért, aminek a termelése idővel csökken, így kialakulnak a ráncok. Ezt megelőzendő, a Kollagén & Hyaluronsav szépségformula tabletta szedése nagyban hozzájárulhat ennek időbeli kitolásához.

Végül, hogy ha természetes módon nem tudunk megfelelő és elegendő vitamint bevinni a szervezetünkbe, akkor mindenképp érdemes kipróbálni az GAL termékeket, mint étrendkiegészítőket, amik a Magzsola oldalán elérhetőek, így pótolva a napi szükséges vitaminbevitelt.

– PR cikk –

Címkék: ,