Vitában mérik össze erejüket a diákok

Debrecen – A Debreceni Szakképzési Centrum Vegyipari Szakgimnáziuma március 3-án és 4-én 37. alkalommal szervezi meg Kárpát-medencei és országos vitaversenyét, melyre hét város tíz iskolájából 34 csapat jelentkezett.

A versenyt három korcsoportban bonyolítják le. A 10-12 évesek arról vitatkoznak, hogy érdemes-e a természetbe beavatkozni. A 13-15 és a 16-19 évesek vitatémája pedig az, hogy a magyarok inkább keletiek vagy nyugatiak. A csapatok március 3-án csapatonként három vitát játszanak, ez alapján pontozással választódnak ki a legkiválóbb egyéni vitázók és korcsoportonként a 2-2 legjobb csapat, akik március 4-én döntő vitában mérik össze erejüket.

Megyénkből négy iskolából

A debreceni iskolákat az Ady Endre Gimnázium, a Fazekas Mihály Gimnázium és a DSZC Vegyipari Szakgimnáziuma képviseli a versenyen, a Hajdú-Bihar megyeiek közül pedig a hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium vesz részt sok versenyt vitatkozó diákkal.

HBN