Vita nélkül kíván távozni Budapest főjegyzője

Korrekt megbeszéléseket folytatnak Tarlós István főpolgármesterrel, nincs vita köztük – jelentette ki szerdán újságírók előtt Budapest főjegyzője.

Tiba Zsolt elmondta: Tarlós István már közölte vele, hogy váltást kíván a főjegyzői poszton. Tiba Zsolt úgy fogalmazott: 22 éve szolgálja a fővárost, ebből 18 éve főjegyzőjént. Azt is szolgálatnak tekinti, hogy ha a főpolgármester mással kíván dolgozni, akkor ne nehezítse meg ezt a váltást.

Távozásáról Tiba Zsolt annyit mondott: a főpolgármester a következő Fővárosi Közgyűlések előkészítésére még megkérte. A főjegyző arra számít, hogy jövő év elején már nem lesz hivatalban.

– Független Hírügynökség –