Vita Kósa Lajos kijelentései miatt

“A közvetlen államcsőd elkerülése a cél jelenleg, szűk esélyünk van arra, hogy elkerüljük Görögország helyzetét, a helyzet ugyanis sokkal rosszabb, mint hittük” – mondta Kósa Lajos, Debrecen polgármestere a Napi Gazdaság csütörtöki fejlesztési konferenciáján.

Oszkó Péter volt pénzügyminiszter blogjában reagált a kijelentésekre. Eszerint “Kósa mondandója egy eszelősen átgondolatlan megnyilatkozás”, ami azzal a veszéllyel jár, hogy ha jelenleg nincs is rossz helyzetben az ország, ilyen megnyilatkozásokkal még olyan helyzetbe lehet sodorni, mint amelyet a fideszes alelnök felvázolt.

Kósa Lajos azt is mondta a konferencián, hogy van olyan igazgatási ágazat, ahol júniusra már nem tudnak bért fizetni, mert elfogyott az erre elkülönített keret. A Fidesz alelnöke azt is közölte: eddig Magyarország szembe ment a trendekkel, szerinte azok az országok voltak sikeresek a válságmenedzselésben, akik nem fogadták el a Világbank és az IMF előírásait.

A fideszes alelnök szerint most nem lehet semmi konkrétumot mondani, csak az bizonyos, hogy vészhelyzet van. Kósa szerint általános válságkezelést nem lehet alkalmazni, teljesen új alapokra kell helyezni a gazdaságpolitikát. Szerinte a kényszerhelyzet miatt bizonyos gazdasági alkotmányossági szabályok felfüggesztésére is sor kerülhet átmenetileg.

Oszkó Péter volt pénzügyminiszter továbbra is azt tartja valószínűnek, hogy a Fidesz ezekkel a kijelentésekkel is csak azoknak az ígéreteknek a visszavonását készíti elő, amiről mindig is tudták, hogy felelőtlenek és teljesíthetetlenek. Muszáj azonban meglepettséget tettetniük a megszegésük előtt, hogy ne viseljék az azonnali politikai következményeket.

Oszkó Péter megjegyzi: különösen meglepő volt olvasni, hogy most azok az országok lennének jó helyzetben, amelyek nem követték nagyobb elemzők és szervezetek, így a Valutaalap tanácsait. Mint mondja, nem pontosan érti, hogy itt Kósa Lajos vajon éppen Görögországra vagy esetleg más déli országra gondolt-e.








hirdetés