Visszakapta a permetezőt

Visszakapta a permetezőt
© Fotó: police.hu
Püspökladány – A püspökladányi rendőrök befejezték a nyomozást és bíróság elé állítást javasolnak azzal a helyi lakossal szemben, aki a megalapozott gyanú szerint Bárándon eltulajdonított egy motoros permetezőt.


A Püspökladányi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a 21 éves T. Tamással szemben.

2015. május 17-én reggel a sértett egy szolgálaton kívüli rendőrtől kért segítséget, mert ellopták a motoros permetezőjét bárándi hétvégi házának udvaráról. A rendőr az esetről értesítette a kollégáit, majd adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek. A beszerzett információk alapján a rendőrök azonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható T. Tamást, akit 2015. május 19-én Biharnagybajomban elfogtak és a Püspökladányi Rendőrkapitányságra előállítottak. A 21 éves fiút a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták. A bárándi lakos a bűncselekmény elkövetését elismerte és azt is elmondta, hogy a permetezőt hol lehet megtalálni.

A rendőrök a gyanúsított által megadott helyen házkutatást tartottak, ahol a motoros permetezőt megtalálták, lefoglalták, majd azt visszaadták a tulajdonosnak.

A Püspökladányi Rendőrkapitányság a terhelttel szemben folytatott nyomozást 2015. június 3-án befejezte és a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészség részére.

– police.hu –








hirdetés