Vissza az első fokra, de új tanácsnál

Debrecen – A vádirat szerint volt határrendészek is részesei voltak a cigarettacsempészésnek.

Egy sok résztvevős, magyar-ukrán cigarettacsempész hálózat ügyében jövedéki orgazdaság vádjában hozott elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyezte és a Nyíregyházi Törvényszéket új eljárás lefolytatására utasította a Debreceni Ítélőtábla dr. Ficsór Gabriella vezette tanácsa a kedden megtartott tárgyaláson. A megismételt eljárást a törvényszék egy másik tanácsának kell lefolytatnia. Ugyanakkor az ítélőtábla több vádlottnak megszüntette az előzetes letartoztatását.

Az ítélőtáblának az ügyről kiadott közleményéből kiderül: nem tudta megállapítani, hogy a konkrét tényállásokat mely bizonyítékok alapján állapította meg az elsőfokú bíróság. A törvényszék egyenként, egymás után értékelte a bizonyítékokat anélkül, hogy azokat egymással is összevetette volna. Mindez pedig elengedhetetlen a megalapozott tényállás, a büntetőjogi felelősség és a minősítés megállapításához. A törvényszék nem tett eleget indokolási kötelezettségének és nem tartotta be a kiemelt jelentőségű ügyek tárgyalására vonatkozó szabályokat sem. Az elsőfokú bíróság ítélete alkalmatlan a másodfokon való érdemi felülbírálatra – olvasható a közleményben.

Több százezer forint

A vádirat szerint egy jól kiépített és szervezett, tagjait mobiltelefonokkal és adóvevőkkel felszerelt társaság a cigaretta szállításához a külföldről vásárolt autókat házilag alakították át. A szervezetbe a magyar-ukrán határ közelében lévő települések lakosai közül többet is bevontak. Ők a határ túloldaláról származó szállítmányok érkezését biztosították, átvételkor figyelték a rendőrjárőrök és határőrök mozgását, segítettek a cigaretta útjának biztosításában. A vádlottak több százezer doboz és mintegy 426 millió forint értékű, ukrán adó- és zárjeggyel ellátott cigaretta megszerzésében vettek részt. A vádirat szerint volt határrendészek is közreműködtek a cigaretta Magyarország területére behozatalában és a határkörzetből történő biztonságos kijuttatásában.

HBN








hirdetés