Vissza a jövőbe

Vissza a jövőbe

Nemcsak a csehek ámultak, hanem a kint
lévő néhány magyar is, amikor
Vinicius, a Loki brazil játékosa
előhúzta „cilinderéből”
a trükköt. Tamás Nándor
jegyzete.

A rárontó
védő semmilyen hibát nem
követett el – hacsak azt nem, hogy
valamilyen sablonos megoldásra
számított –, mégis
megmosolyogtatóan átverték: a
debreceni labdarúgó egy zseniális
mozdulattal, sarokkal átemelte az ellenfele feje
fölött a labdát úgy, hogy a
bekknek idő kellett, hogy felocsúdjon a
sokkból. Akik ismerik a szambaföldi
középpályást, azok
tudják, hogy a srác olyasmit tud a
labdával, amit csak nagyon kevesen.

Ám korábban gyakorta,
és jogosan érte az a kritika, hogy
öncélúan, a csapat
érdekeit szem elől tévesztve
trükközik. Ezen a
találkozón viszont
küzdött, letámadott és azt a
bizonyos cselt is akkor mutatta be, amikor
egyedül, magára hagyva kellett valamit
kiötlenie. Jól tudjuk, hogy a ma
futballjában csak az eredmény
számít, a játékos
köteles mindent ennek alárendelni.

Ellenben az is örök
igazság, hogy a népnek cirkusz kell, a
Vini által bemutatott
trükkökről még hetekig
beszélnek a nem ritkán borsos
jegyárat kifizető szurkolók. Ő
olyat varázsol a gyepre, amit már
régen nem látni magyar
pályákon. Ezzel a „régi
vágású”
játékával szerencsés
esetben a fiatal játékos a jövő
záloga lehet, ha vigyázunk rá.


-Tamás Nándor-

Címkék: , ,