Virtuális állásbörzét rendez az ELTE

Budapest – Ismét megrendezik az ELTE virtuális állásbörzéjét, amely hétfőn reggel 10 órakor “nyitja meg kapuit” és most először egy teljes hétig, azaz vasárnap 18 óráig várja az álláskeresőket.

A felsőoktatási intézmény MTI-hez eljuttatott közlése szerint a közel félszáz stand között böngészve nemcsak karrierlehetőségeket, gyakornoki pozíciókat találhatnak az érdeklődők, hanem a legaktívabbak esélyt kapnak a fődíj, egy e-book olvasó elnyerésére is.

A virtuális állásbörze olyan, mint bármelyik állásbörze – annyi különbséggel, hogy nem szükséges fizikailag megjelenni a kiállítótérben, hanem az érdeklődők otthonról, egy kényelmes fotelből, utazás közben, vagy akár két előadás közti szünetben keresgélhetnek a pozíciók között – írták, hozzátéve: az év közben is működő allasborze.elte.hu oldal erre az egy hétre standokkal telik meg, melyeknél le lehet tölteni a Börzére regisztráló cégek és partnerek álláskeresőknek releváns céginformációit is.

Az oldal használata teljesen ingyenes, csak regisztrációhoz kötött. Idén olyan neves cégek várják a jelentkezőket, mint a Deloitte, az EY, a Tigra, a Loxon vagy az Ericsson. Az internetes rendezvény fő célja, hogy aktív, személyes párbeszéden alapuló kapcsolatot létesítsen a munkáltatók és az álláskeresők között. Tavaly több mint hatszáz hallgató használta a felületet.

– MTI –








hirdetés