Virágot mentő közmunkások

Virágot mentő közmunkások
© Fotó: Konyhás István
Debrecen – Agora-tagok hozzáértésének, aktivitásának köszönhető az összefogás és értékmentés.

Környezetvédők fejezték ki aggodalmukat tavaly év elején, a stadion építésekor a Nagyerdőben található védett virágok, a téltemetők várható pusztulása miatt. Feltehetően a Napló levelezési fórumán, az Agorán zajló párbeszéd híre jutott el a kivitelező Keviéphez, ahonnan a szakemberek megkeresték Konyhás Istvánt, a Terepszemle Stúdió Környezetvédelmi Egyesület titkárát, hogy egyeztessenek a védett növények megmentéséről. Ennek köszönhető, hogy az elmúlt hetekben a Nagyerdőn ismét virul a téltemető.

Egy telefonba került

Csakhogy ezúttal az erdőt takarító sárga mellényes közmunkások tömege jelent meg ugyanott. E tény ismét azzal fenyegetett, hogy – nem ismerve a védett növényt – a sok láb letapossa, megsemmisíti az apró virágokat.

Az Agora tagja, a már nyugdíjas Varga László (a polgármesteri hivatal volt főosztályvezetője) ekkor megkérte a korábbi munkatársát, Kiss Róbert kertészmérnököt, műszaki ellenőrt, hogy adjon tájékoztatást e folyamatról. Másnap az Agorán a következőket olvashattuk Konyhás István levelében:

„Ma délelőtt Kiss Róberttel és néhány munkatársával körülhatároltuk a téltemetők élőhelyét. Sajnos, egy kupac gally épp az állomány egy részén volt, de ezt a közmunkások óvatosan áthelyezték. Így megmenekült a közel kétszáz töves, egyetlen nagyerdei téltemető állomány, melynek természeti értéke összesen egymillió forint körüli. Találtunk néhány virágzó egyedet, amit már a munkások a gallyak húzgálása során letörtek, de ez nem veszélyezteti az állományt. Sok egyed még épphogy csak előbújt a földből, vagy még nem is jött elő.

A hozzáálláson múlt

Jó látni, hogy a közmunkások nem nyűgnek vették ezt, hanem nagyon segítőkészek és érdeklődők voltak. Néhány mondatot mondtam a növényről, szaporodásáról, védelmének fontosságáról. Érezhetően megérintett mindenkit a természetnek ez az apró kis csodája.

Fotó: Konyhás István Fotó: Konyhás István ©

Talán ez a legfontosabb ilyenkor, hiszen sokkal könnyebb megvédeni egy-egy természeti értéket, ha a laikusok nem problémaként, hanem érdekességként, értékként tekintenek rá. Ez a mostani hozzáállás elmondható a város képviselőiről is. Köszönöm Varga László közbenjárását, hogy hamar az illetékeseknél csörgött a telefon, ezzel nagymértékben hozzájárult, hogy megmaradjanak a téltemetők”.

HBN


Egy évvel ezelőtt írtuk – Téltemető
Debrecen – „Gondolom, a téltemető elpusztításához való engedélyt beszerezték.”









hirdetés