Villányi meghívásos versenyen parádéztak a tornászaink

Igazán ügyesek voltak a lányok
Igazán ügyesek voltak a lányok
Debrecen - A debreceni tornászlányok szép sikereket értek el nemrégiben Villányban, ahol az ország legjobb csapatai, úgymint a veszprémi, a pécsi, a balatonföldvári és a siófoki is részt vettek.

A színvonalas viadalon a Debreceni Egyetem kossuthos első osztályos lányai korcsoportjukban az igen előkelő második helyezést szerezték meg, valamint egyéniben Szigethy Dóra bajnok lett. A Refinek is két ezüst jutott csapatban, valamint a 3-4-esek között Rácz Zsófi második lett, a felsősöknél Balogh Ágnes bajnoki címet nyert, míg Bába Petra másodikként zárt. A Debreceni Szakképző Centrum versenyzői is szépen helytálltak, a Bethlenesek csapatban egy bronzérmet szereztek, a Vegyiparosak ötödikek lettek.

HBN


Eredmények

I. kcs csapat: 1. Veszprém, 2. DE Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája (Nagy Zsanett, Szigethy Dóra, Szigethy Lili, Molnár Eszter, Matkó-Terhes Gabriella)

Egyéni: 1. Szigethy Dóra

II. kcs csapat: 1. Veszprém, 2. Debreceni Református Kollégium Általános Iskolája (Szabó Csenge, Holczer Adél, Dandé Sára, Dandé Csenge, Rácz Zsófia, Rácz Eszter)

Egyéni: 2. Rácz Zsófia, 4. Dandé Csenge, 6. Rácz Eszter

III-IV. kcs: 1. Zalaegerszeg, 2. Debreceni Református Kollégium Általános Iskolája (Pongor Lívia, Marsi Sára, Cseh Lilla, Süle Luca, Bába Petra, Balogh Ágnes)

Egyéni: 1. Balogh Ágnes, 2. Bába Petra

V-VI. kcs: 1. Pécs, 3. DSZC Bethlen G. SZKI (Vachter Adrienn, Rusznyák Orsolya, Fekete Laura), 5. DSZC Vegyipari SZKI (Réz Petra, Bálint Zsófia, Matkó Vivien)

Egyéni: 4. Vachter Adrienn

A csapatok edzői, felkészítői: Molnár Gábor, Antal Krisztina, Bándiné Gacsó Judit, Antal Mária, Papp László


Címkék: , ,


Sporthírek






hirdetés