Villamoson lopott, egy órán belül elfogták

Akt.:
1Hozzászólás
Villamoson lopott, egy órán belül elfogták
© Fotó: Police.hu
Debrecen – Egy debreceni nő a megalapozott gyanú szerint egy 16 éves lányt rabolt ki.

A Debreceni Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást G. Vilmával szemben.

Az 50 éves nő március 3-án 8 óra körül a villamoson közlekedett, amikor észrevette, hogy az egyik utas zsebében készpénz van. A nő kivette a sértett zsebéből a pénzt, és a Kálvin téri megállóban leszállt a járműről, azonban a 16 éves utas észrevette, hogy a gyanúsított elvette az értékét, ezért követte őt. Amikor a sértett és az ő segítségére siető másik utas visszakérte az ellopott pénzt, a debreceni lakos kiabált, megrángatta, megkarmolta őket, majd elmenekült a helyszínről. A bejelentést követően a rendőrök azonnal a helyszínre mentek, adatot gyűjtöttek, majd a beszerzett információk alapján azonosították és egy órán belül Debrecenben, a Bajcsy-Zsilinszky utcában elfogták a gyanúsítottat.

A járőrök előállították G. Vilmát a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók kihallgatták és őrizetbe vették. A nyomozóhatóság előterjesztést tesz a nő előzetes letartóztatásának indítványozására.

– Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság –

Címkék: , ,


1Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter






hirdetés